A csipkebogyó a csipkerózsa termése. Csipkerózsa gyűjtőnév alatt foglaljuk össze mindazokat a vadon élő rózsafajokat, amelyeket vadrózsa, gyepűrózsa, ebrózsa és még több más néven ismerünk, termésüket pedig csipkebogyónak, csipkének, bicskének, csiketnyének, hecsedlinek, stb. nevezünk.

Mind a nálunk legelterjedtebb vadrózsafajta, mind pedig annak rokon fajai hegyvidékeink kopáros, cserjés domboldalain, erdők szépén, legelőkön élnek, más vidékeken pedig sövénynek is ültetik. Jelentősebb nagy tömegű termőhelyei: a Hegyalja, az abaúj-tornai hegyek, a Bükk, a Mátra, a Cserhát, a Börzsöny, a Pilis és a Bakony a Balatoni hegyvidékkel. Ezeken a hagyományos termőhelyeken, de az ország más vidékein is, már több csipkerózsa kultúrát létesítettek.

A csipkebogyó augusztus végétől pirosodik, illetve érik. A csipkebogyó már régen magára vonta az ember érdeklődését. Az ókori népek is nagyra becsülték, de nem csupán mint ínyenc készítményeket szolgáltató gyümölcsöt, hanem mint többféle, különösen a sorvadásos betegségek hatásos gyógyszerét is. A csipkebogyó igazi értékét modern tudományunk kutatta fel, kimutatva, hogy több C-vitamint tartalmaz, mint bármelyik más vad- vagy kerti gyümölcsünk, sőt, mint bármelyik főzeléknövényünk. Még a magas C-vitamin-tartalom hírében álló citroménál is tízszer több a csipkebogyó C-vitamin-tartalma.

A C-vitamint nem nélkülözheti a szervezetünk, mert hiánya legyengülést, a betegségekkel szemben fogékonyságot és skorbutot okoz. Ezért járványok idején, különösen pedig influenza ellen szervezetünk ellenálló képességét C-vitamin fogyasztásával eredményesen fokozhatjuk. A csipkebogyó különösen télen – amikor nem juthatunk friss gyümölcshöz és főzelékhez – érdemel nagy megbecsülést. A csipkebogyó drog kétféle alakban kerül a kereskedelembe: egészben megszárítva, vagy felhasítva, magvaitól-szőreitől megtisztítva, csipkehús néven. A csipkehús drágább is, mert hatóanyagában 50 %-ban gazdagabb, hiszen nincs már benne a kellemetlen "szőr" és a magok.  A vásárló dönti el, hogy milyen célú felhasználásra, melyik fajtát kéri.

A csipkebogyó felhasználási céljának és módjának széles tere van. Legtöbbször teaként fogyasztjuk, de sokan lekvárt, bort, pálinkát, likőrt, mártást és levest is készítenek belőle. A csipkebogyó-készítmények azonban nem csupán erősítő, üdítő és élvezeti célokat szolgálnak, de gyógyítanak is, különösen a vese- és hólyagbántalmakban szenvedőket.

A csipkebogyó fejlődése folyamán kezdetben zöld, majd sárga, később világos- és végül sötétpiros színűvé válik. Gyűjteni augusztus vége felé kezdhetjük, mert akkor már sok bokron egyöntetűen világos piros bogyó található. A bogyók ilyenkor még kemények, tulajdonképpen még csak félérettek. Ebben a kezdeti érettségi állapotukban tartalmazzák a legtöbb C-vitamint, valamint ebben a kemény állapotban dolgozhatók fel hasított, magtalanított, megszárított csipkehússá.

A csipkehús gondos szárítást igényel, mert ez döntően befolyásolja a minőségét. Szellős, tiszta padlásokon kell szárítani, legfeljebb 1-2 ujjnyi rétegben kiterítve. Csak kifogástalanul tiszta padláson szárítható, mert a por a csipkehúsnak árt. Kora ősszel, még a napon is tudjuk szárítani, megfelelő szárítókeretben. Kb. 4 kg friss csipkebogyóból lesz l kg száraz csipkehús.

Fontos, hogy a csipkebogyó a feldolgozás során ne találkozzon vassal. (Ez károsíthatja ugyanis a C-vitamin tartalmat az esetleges oxidációs hatás miatt.) Ha csipkehúst készítünk, használjunk nagyon jó minőségű rozsdamentes acélkést. Jól megfelel szárítás céljára a gyümölcsaszaló, de fűthető helyiségekben keretekre kiterítve is száríthatjuk.