Én személy szerint általános iskolában találkoztam először ezzel a már lassan közhellyé váló töltött káposztáról szóló mondattal. Az osztályfőnököm (férfi!) hallatta véleményét a kapcsolatokról. Gondoltuk, ő egy okos felnőtt, hiszen tanár és mégis csak többet tud a világról, mint mi. Azonban az idő elteltével egyszer sem láttuk őt szerelmesnek, soha nem hallottuk, hogy párkapcsolatban élne. Talán a sors fintora mindez. Lehet, hogyha hiányolt exét felkereste volna, hogy találkozzanak egy kávéra, most nem lenne egyedül? Nem akarok pálcát törni sem a volt osztályfőnököm, sem mások felett, de az igaz, hogy az ember objektíven, tiszta fejjel lát egy külső kapcsolatot/helyzetet, míg a szerelmi viszonyban élő gyakran hebeg-habog, és nem lát az orra hegyéig sem. Azt azonban, hogy mi a jó a másiknak, nem biztos, hogy egy kívülálló el tudja dönteni. Hiszen nekünk hiányzik a volt párunk érintése, lehelete és egész lénye. Rossz döntéseink kijavítására pedig előttünk áll az egész élet! Ha mi vetettünk véget a kapcsolatnak, azonban sem mi, sem pedig régi partnerünk nem tud élni a másik nélkül, miért ne léphetnénk egyet vissza, hogy a következő ezer lépés még jobban sikerüljön?

Azok a lépések talán már megfontoltabbak, kiegyensúlyozottabbak lennének, hiszen éreznénk, hogy szeretett partnerünk mellettünk van. Az új-régi kapcsolatban pedig okosabbak lennénk, az elkövetett hibáinkat pedig nem ismételnénk meg. Az ember mégiscsak a saját hibáiból tanul a legjobban. Persze a dolog nem mindig ennyire egyszerű és kézenfekvő. Mérlegelnünk kell a döntésünkben rejlő kockázatot, továbbá gondolnunk kell partnerünk lelki állapotára, s arra, hogy ő vajon készen áll-e az újrakezdésre. Csak akkor szabad belevágnunk, ha biztosak vagyunk benne, hogy ez a leghelyesebb út. A szerelem nagyúr. És mint azt mindenki tudja, a szerelemmel – ha akarjuk, ha nem –, együtt jár a hiány is. Hiányzik a párunk, ha nincs mellettünk, akár kapcsolatban élünk még, akár kiléptünk belőle. Viszont nem szabad elfelejtenünk a másik végletet sem. Mi van akkor, ha velünk szakítottak és a kín felemészti napjainkat? Bizony, ilyenkor nem tudunk mit tenni. Csak az idő múlása segít – hogy még egy közhellyel éljünk. Visszakéredzkedni ilyen esetben soha nem szabad! Tartani kell magunkat, még akkor is, ha egy lágy szellőtől is fel tudnánk borulni. Nap, mint nap ezer meg ezer szakítás történik a világban, ezer meg ezer szív törik össze. Azonban minden szív meggyógyul egyszer. Lehet, hogy az új, mindent elsöprő szerelem fogja meggyógyítani, de lehet, hogy a régi partnerünkkel kell összerakosgatnunk a piciny darabkákat. A kilátástalannak tűnő helyzet mindkét esetben javulni fog, a döntés pedig a mi kezünkben van.