Anyáink, vagy inkább nagyanyáink, dédanyáink idején teljesen természetes volt, hogy a családfő megkeresi az asztalra valót, az asszony pedig elkészíti azt.   A férfi dolgozik a mezőn, vagy az iparban, a nő rendben tartja a házat, gondoskodik a gyerekekről. A negyvenes,ötvenes években aztán, mikor a férfitársadalom jelentős része a II. világháború sérüléseit próbálta kiheverni, a nők munkavállalásra kényszerültek, hiszen a fejlődés nem állhatott le.

Napjainkra teljesen természetes, sőt, társadalmi elvárássá alakult, hogy egy nő dolgozzon. Ugyanakkor megmaradt az a szemlélet is, hogy a házimunka a nő dolga, ami erősen meglátszik a KSH időmérleg felvételéből is. Ezt a vizsgálatot 10évenként végzik el, olyan kérdéseket tesznek fel, amiből kiderül, egy társadalom tagjai mennyi időt töltenek el bizonyos tevékenységekkel.  Ebből kiolvasható, hogy a nőknek jóval kevesebb a szabadideje, mert ennél az adatfelvételnél nem csak azt veszik munkával töltött időnek, amiben a fizetett tevékenységet végezzük... Ez konkrétan annyit tesz, hogy a nők átlagosan fél órával többet dolgoznak egy nap, mint a férfiak.

Túlzásnak tűnik? Egyáltalán nem az! Barátnőim rengeteget panaszkodnak arra, hogy öccsük/bátyjuk, netán életük párja egy szalmaszálat sem tesz keresztbe otthon. A szennyest a földön hagyják, a mosatlan edényt a mosogatóig sem viszik el, a mosógépről azt hiszik, magától indul el, a főzésről pedig úgy gondolják, valami rejtélyes boszorkányos dolog, amihez hímneműnek köze sem lehet.

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés: Miért? Miért ennyire egyértelmű, hogy a házimunka a nő dolga? Azért, mert ez korábban is így volt?  Vagy tán a férfiasság fordított arányosságban áll az elmosogatott tányérok számával? Nem értem, ha a nők részt vállalnak abból, amit régen a férfiak csináltak, a férfiak mért nem tudnak részt vállalni, abból, ami régen a nők dolga volt; és még mindig az?

Persze meg kell védenünk a férfiak azon szűk csoportját, akik nem futnak maratonit,ha házimunkáról van szó. Természetesen az sem volna igazságos, ha a nők kortyolnák sörüket a tévé előtt, csupán azt gondolom, hogy egy konvenció rányomja a bélyegét a mindennapokra. Tagadhatatlan, hogy az erősebbik nem, ha kicsit megerőlteti magát, például fantasztikus ételeket tud készíteni. Életem eddigi legjobb pörköltjét a párom főzte – bár a konyhát utána nekem kellett újraéleszteni...

A helyénvaló megoldás az abszolút „fifti-fifiti” alapon történő munkamegosztás volna. A mosogatás nem tűnik olyan rettenetesen monoton és hosszú folyamatnak, ha ketten csinálják, az egyik mosogat, a másik öblöget, vagy ha erre nincs lehetőség hely hiányában, akkor eltörölgeti a tiszta edényt és elrakja. Szerencsére sokunknak nem természetes, hogy a család férfitagjai evés végeztével felálljanak, majd mint akik jól végezték dolgukat elvonuljanak a konyhából. Sokan még csak a tányérjukat se teszik be a mosogatóba. A kedves urak azt is elhihetik, hogy a széthagyott szennyes összegyűjtése, és szennyes tartóba helyezése rengeteg időt megspórol a nőknek.

Elgondolkodtató, hogy a műszaki érzékükre oly büszke férfiakat mért pont a mosógép rémíti meg? Nem hiszem, hogy a háztartás vezetése ma is kizárólag a nők feladata. Azt se hiszem, hogy a férfi kevésbé lenne férfi attól, hogy kitakarít, és a mosogatást gyakrabban végzi, mint ahányszor házassági évforduló van egy évben. Számomra ellenszenves, ha egy férfi elvárja, hogy kiszolgálják…Ahogy nagyon ellenszenves volt, hogy a két huszonéves fiú elvárja az anyjától, hogy körülugrálja őket; és mint két bamba pingvin végignézze, amint két nő kihurcolja a tíz kilós asztalt, valamint a hat széket a teraszra.

Kapcsolódó anyagok:

$$4868$$