- A ’76-ban alakult Kormorán alapító tagja volt Gál Péter, aki most nálatok hegedül. Jenei Szilveszterrel − aki szintén a csapatban van −, 1982-ben csatlakoztatok a zenekarhoz, hármatok közül, mégis te maradtál a leghosszabb ideig az együttesben.
A KMB alapító tagjai: Margit József, Gál Péter, Jenei Szilveszter
- Több tagcsere után 2000-ben zenei koncepcióváltás miatt szálltam ki végleg, mert úgy éreztem, hogy az eredetileg nyers, vad, kelet-európai megszólalásból nem hiányzott a női hang. De szó volt arról, hogy a legjobb régi tagokkal, azaz Koltay Gergellyel, Gál Péterrel, Jenei Szilveszterrel és Németh Gáborral létrehozunk egy úgynevezett „Őskormoránt”, hogy ne vesszen el az, amit a 80-as években kitaláltunk. Azonban ebből öt évig nem lett semmi…
- Amit pedig kitaláltatok, az az úgynevezett folk-rock. Ezt a stílust nem könnyű meghatározni, mert ha csak azt mondanám, hogy egyszerűen népdalokat öltöztettek a rockzene köntösébe, akkor messze állnék a valóságtól. Ennél sokkal összetettebb érzést nyújt a zenétek.
- Ez így van. Vannak, akik csupán azt teszik, amit említettél, de mi nem csak egyszerűen eljátsszuk ezeket a dalokat, hanem újraértelmezzük. Erre több lehetőség van. Néha hozzá sem nyúlunk a dallamhoz, csak új szöveget írunk rá és áthangszereljük. Ilyen például a Zöldszemű rózsa, ami igazából egy az egyben a Kis kece lányom, de annyira át van dolgozva, hogy szerintem nem sokan jöttek rá. A Szegénylegény című nótánk olyan szintű átdolgozás, hogy ha nem lettem volna ott a megszületésénél, én sem jönnék rá. Az Elmenni messze, egy erdélyi népdal, de most már odáig „pofátlanodtunk”, hogy Emese először elénekli a népdalt, és utána játsszuk el a mi változatunkat, hogy lehessen hallani, hogy miből mi lett. Aztán van olyan verzió is, hogy az ember ír egy dalt, amibe aztán belerak magyar, vagy erdélyi népzenéből vett motívumokat. Így csinálja a világszerte ismert együttes, a The Corrs is, akik megírják a nagyon jó slágereket, és a betéteket telerakják ír hangszerekkel és motívumokkal. Nagyjából ehhez hasonlítható a zenénk, csak mi kelet-európai motívumokkal és hangszerekkel dolgozunk, meg persze a kicsit slágeresebb, de mégis nyers rockzenével. Azért mondtam azt, hogy slágeresebb, hiszen ha jól megnézzük, akkor a népdal is slágerzene. A népdalnak is volt egy szerzője, aki ugyan feledésbe merült, de az emberek mégis az ő dalait énekelték egymásnak. Tehát a népdal, mint egy mű, szakmai szempontokból nézve teljesen megállja a helyét. A legkedveltebb nótáink népdalokból vannak, amiket nem elcsépelni kell, hanem bele kell rakni a saját elképzeléseinket, és érzéseinket.
- Tehát öt évet vártál arra, hogy újra ezt az eredeti hangzást szólaltasd meg.
- Igen, de aztán úgy gondoltam, hogy semmi értelme ennek a vacakolásnak. Amikor a másik zenekarom, a Memory Band tagjaival beszélgettem, beleültették a bogarat a fülembe, hogy lépni kellene az ügy érdekében. Mivel a Memory Bandből is és a Kormoránból is csatlakozott hozzám két-két tag, ezért összekapcsoltuk a kettő nevét, és így lettünk Kormorán Memory Band. Másrészt az is benne van a névben, hogy emlékezni szeretnénk azokra az időkre, amikor jól éreztük magunkat. Találtunk még két népzenészt is, a hegedűs Salamon Beátát, és Csávás Attilát, aki fúvós hangszereken játszik. Így csináltuk meg a zenekart.
- Mindannyian képzett zenészek vagytok, te például jazztanszakon végeztél, mégis rockzenét játszol.
- Mindig is rockzenész szerettem volna lenni, de amikor huszonéves voltam, itthon csak két módon lehetett könnyűzenét tanulni. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) stúdiójában, és egy ennél még magasabb szinten, ami már a konzervatórium. Ez volt a jazztanszak. Mindkettőt elvégeztem. Az OSZK-t basszusgitárosként, de mivel a jazztanszakon ilyen már nem volt, ezért meg kellett tanulnom bőgőzni. 26 éves voltam, amikor elkezdtem – és nagyon öregnek számítottam. De hát idő volt, mire felkerültem Budapestre, mire a katonaságot letudtam, kitaláltam, hogy a bőgő lesz a megoldás, aztán mire meg is vettem… de végül megszerettem a jazz legjobbjait, bár ma már nem hallgatom a dalaikat, mert csak kazettán vannak. Ki hallgat manapság már kazettát?
- Én nem. Csak porosodnak. És mi lett abból, hogy ennyi képzett zenész összeállt?
- Lett belőle egy sikeres koncert, amit a KMB Klub szervezése követett. Most költöztünk új helyre, mert nyáron megkeresett minket néhány régi barátunk, akik terveztek egy világzenei klubot a Baross klubban. Felajánlották, hogy mi is szervezzünk be más zenekarokat. Éreztük, hogy nekünk ez annyira jó lesz, hogy el is jövünk az előző helyünkről, a Fonóból. Megtettünk, és rendszeresen hívunk is vendégzenekarokat… akik ingyen el tudnak jönni. Mert gyakorlatilag mi sem pénzért koncertezünk. Ez semmi másra nem való, minthogy kapcsolatot tartsunk a közönséggel és kipróbáljuk az új nótákat.
- A kapcsolattartás alatt azt érted, hogy beszélgethetnek is veletek a közönség tagjai?
- Többször is nyílik erre alkalom, például a koncert előtt, vagy a szünetben, amikor a vendégzenekar lép fel, és előfordul, hogy néhányan ott maradunk később is. De a kapcsolattartás a fellépés közben is fontos, hiszen ha jól megnézzük ez a zene valójában rétegzene, egy személyesebb megnyilvánulású zene. Mindkét irányban van annak egy személyes varázsa, hogy a közönség közelebb van hozzánk.
- Mikor és hol lehet átélni ezt a varázst?
- Minden hónap második csütörtökén van klubunk, este 8-tól 11 óráig, a Keleti pályaudvar nagycsarnokában található Baross klubban.
- Említetted, hogy az új dalokat is a klubban próbáljátok ki. Jelenleg vannak ilyenek? Készül az új lemez?
- Készül, de egy kicsit megálltunk vele, mert Amerikára készül a zenekar, és most oda is készítünk egy CD-t. Ezen nem új dalok lesznek, hanem több korábbi koncertfelvételből készült ez az élő album. Most annak a keverésével és utómunkáival foglalkozunk, illetve Torma Emese lemezével. Emese a Társulatból lehet ismerős a tévénézőknek... Az új lemez anyaga viszont nagyjából megvan, és ha hazajöttünk, akkor foglalkozunk is vele. A dalok általában a stúdióban fejlődnek ki, tehát csak az alapötletekkel megyünk be, és a stúdiómunka folyamán lesz kész az anyag. Ott alakulnak ki véglegesen a nóták, és utána azt tanuljuk meg.
- Tehát most inkább Amerikára koncentráltok. Európát már ismeritek.
- A régi Kormoránnal rengeteget turnéztunk Európában. Minden évben volt kéthetes Hollandiai turnénk, talán csak Albániában, Finnországban és Skandináviában nem voltunk, de Európa többi részén mindenhol. A mostani turnénk során pedig fellépünk Los Angelesben, Miamiban, Sarasotában, New Yorkban és Torontóban is.
- Mi magyarok elég depressziósak tudunk lenni. Esetleg az Amerikában élőknek más programmal készültök, mint amit általában az itthoniaknak szántok?
- Annyi különbség lesz a magyarországi és a kinti koncertprogram között, hogy az első részben Jenei Szilveszter „1956 – Aki magyar…” című rockoperájából, és az én, „A költő visszatér” című, Petőfiről szóló rockoperámból is előadunk dalokat. Aztán Miamiban is lesz egy kis eltérés. Mivel Wass Albert Miamiban élt, és mivel 2004-ben a mostani Kormoránnal készítettem egy Wass Albert lemezt – dalokat írtam –, ezért ezekből is adunk elő. De speciálisan erre az alkalomra is írtunk még egy Wass nótát. Magyarországon ezeket soha sehol nem játsszuk, csak még most a turné előtt, hogy gyakoroljuk. További különbség, hogy Torma Emese is elkísér minket, mivel az 56-os dalokban nagy segítség, hogy ha van egy női hang is. De énekelni fog az István a királyból is, mert kint azt is nagyon szeretik. Tehát az első rész az ünnepi műsor lesz, a második rész pedig egy igazi KMB koncert.
- Mikor indultok? Említetted, hogy az indulás előtt még itthon is eljátsszátok a dalokat.
- Október 8-án este még játszunk a klubban, és szinte onnan megyünk Amerikába. 29-én jövünk haza.
- Azért a pihenésre és „Amerika felfedezésére” is hagytok időt?
- Sokkal kevesebb időnk lesz, mint gondoltuk. Úgy indult, hogy csak egy koncert lesz, aztán lett belőle kettő, és most már ötnél tartunk. De azért úgy tervezzük, hogy Los Angeles környékén is körülnézünk, ellátogatunk a Grand-kanyonba és Las Vegasba. Miamiban sajnos nagyon kevés időnk lesz, de New Yorkban 4 napot is eltölthetünk. Torontóban természetesen megnézzük a Niagarát, hiszen ha már az ember ilyen messzire megy, akkor muszáj egy kicsit beleszagolni a levegőbe.
Kapcsolódó anyagok:
$$541$$