A magyar nők az otthoni feladatokból 3,3-szor nagyobb részt vállalnak, mint a társuk. Az orosz, a Németország nyugati felében élő és francia hölgyek jobb helyzetben vannak, de még a sor végén álló, a Németország keleti felében élő nők is 2,3-szer többet dolgoznak otthon, mint partnereik. Az a tény, hogy a nő dolgozik-e vagy "csak" háztartásbeli, nem mindenhol befolyásolja a házimunka megosztását.

Franciaországban és Németország keleti felében a dolgozó nők társai nagyobb részt vállalnak a házimunkában, de Magyarországon, Oroszországban és Németország nyugati felében nem. Ezekben az országokban, így nálunk is, csak a fiatalabb élettársi kapcsolatban élő pároknál jellemző az arányosabb teherviselés.

Hogy mi lehet ennek az oka? A kutatók szerint egyfelől az élet több területén is megmutatkozó lemaradás Európa fejlettebb (gazdagabb) részéhez képest, másfelől, hogy nálunk még mindig a hagyományos, konzervatív értékeket tartjuk követendőnek. Legfeljebb abban figyelhető meg a modernizálás, hogy a férfiak már nem hangoztatják fennen: „Asszonynak a fakanál mellett a helye.” Ma már nyugodtan eljárhatunk dolgozni, a házimunka úgyis megvár.

Nem akarom a férfiakat sem szívtelennek, sem lustának feltüntetni, nekik is megvan a maguk baja, de azért sokszor elgondolkodom – legutóbb tegnap este, amikor még nem is ismertem a tudományos kutatás eredményeit –, hol van az megírva, hogy a háztartás az asszony dolga. Vegyük például a tegnap estét: vacsora után megfürdettem a gyerekeket, bepakoltunk az iskolatáskákba, ágyba parancsoltam őket, majd miután végeztem az esti mesékkel és a jó éjt puszikkal, elpakoltam a vacsora maradványait, elmosogattam, kiteregettem a mosógépben gyűrődő ruhákat. Ezalatt életem párja békésen hortyogott a tévé előtt a kanapén. Gondosan betakargattam, s a másnapi tárgyalásom anyagával ágyba bújtam én is, közben ügyeltem rá, hogy véletlenül se essen egyetlen pillantásom sem a sarokban tornyosuló vasalnivalóra.

Na persze, nálunk sem volt ez mindig így, ízig-vérig öntudatos nő lévén elvártam, hogy együtt végezzünk a háztartással. Ha a kedvesemnek nem volt kedve mosogatni vagy porszívózni, nem erőltettem, inkább én sem bajlódtam a koszos ruhákkal, helyette elmentünk moziba. Ha senki nem akart vásárolni, nem kellett főzni sem, beugrottunk valahova enni, de akár vacsora nélkül is boldogan eltöltöttük az estéket. A békés rendetlenség és az egyenlő közteherviselés kora azonban a gyerekek megszületésével véget ért. Legalábbis számomra. A gyereket tisztába kellett tenni, meg kellett etetni, a ruhákat ki kellett mosni-vasalni, a lakást rendbe kellett szedni akkor is, ha inkább moziba mentem volna. Mivel én „úgyis otthon voltam”, hát megcsináltam önként. Észre sem vettem, mikor csúszott ki a gyeplő a kezem közül! Mióta nem zavarja férjem-uramat a széthagyott koszos ruha, a pormacska vagy a mosatlan edény, vagy miért nem zavarja, hogy ez csak engem zavar. Ebben a nagy zűrzavarban pedig valahogy az sem vigasztal, hogy a tudományos kutatás része vagyok.

Habár, ha jól belegondolok, ez a kutatás még jól is jöhet. Hisz mit szeretnek legjobban a férfiak? Intézkedni, dönteni fontos kérdésekben. Íme itt egy tudományos kutatás, amelynek eredménye módosítható, a 3,3 –es mutató megváltoztatható – ez pedig igazi kihívás az erősebbik nemnek. Hajrá fiúk! Mi majd drukkolunk.

Kapcsolódó mese:

Az emancipált hercegnőről

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve, egyszercsak meglátott egy békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta: - Oh, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak, ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor, drágám, összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott, fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: Én k...ra nem így gondolom...