A 61 éves amerikai hölgy, Kristine Casey nagyama lett. Az unokája, Finnean egy gyönyörű, egészséges kislány. Ez eddig egy teljesen átlagos történet. De ha közelebbről megnézzük, igazi kuriózumról van szó, mivel a kis unokát maga a nagyi hordta ki.

Nem egyedülálló a modern tudomány történetében, hogy nagymamakorú hölgyek szülnek, bár ezúttal arról volt szó, hogy Kristine lánya, Sara Conell képtelen lett volna kihordani magzatát, így a nagymama egyúttal a baba élő inkubátora is volt.

Az orvosok hosszas hormonkezeléssel megfiatalították a nő méhét, annyira, hogy biztonságosan ki tudta hordani a kisbabát. Az eljárás részleteibe azonban most nem megyünk bele, hiszen a technikai dolgoknál sokkal fontosabb, hogy miért is vállalta fel Kristine ezt a nem mindennapi terhet és a társadalom vajon pozitívan vagy negatívan ítéli-e meg az asszonyt emiatt.

A történet ott kezdődött, hogy miután Sara és a férje, Bill sehogy sem tudták összehozni a várva várt babát, a nő 2004-től 2009-ig folyamatos kezelések alatt ált, hogy teherbe eshessen, még IVF megtermékenyítést is próbáltak, de több fájdalmas és megrázó vetélés után elkeseredettségükben úgy döntöttek, béranyához fordulnak. Az Egyesült Államokban nem ritka, hogy közeli hozzátartozót kérnek fel erre a feladatra, hiszen akkor a baba valóban a családba fog tartozni genetikailag is, és ez sok párnak nagyon fontos. De igen ritkán esik a választás a nagymamára. Hogy miért?

Susan Gerber, a Northwestern Memorial kórház szülész-nőgyógyász specialistája adta meg erre a választ. „A legtöbb fiatal szülő képtelen elvonatkoztatni a szenilis, házsártos nagymama képtől, ami legtöbbször társadalmi nyomásra él benne. Az emberekben van egyfajta sztereotípia az idősekkel, főleg az idős asszonyokkal kapcsolatban, ezért tartanak attól, hogy a szülés végigvárása még nagyobb akadályokba ütközik majd, mint ha egy ismeretlen fiatal nőt kérnek fel a dologra.”

Valóban, nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy minden fenntartás nélkül kezeljük a témát, hiszen mindenkinek megakad a szeme rajta. De ha jobban belegondolunk, elméleti síkon nem olyan furcsa a dolog. Ha béranyára van szüksége az embernek, sosem tudhatja, hogy a nő, aki kihordja a magzatát, tényleg egészségesen él-e vagy táplálkozik, nem csinál-e semmi olyasmit, ami árthat később a kicsinek. Arról nem is beszélve, hogy a saját szülőnkről pontosan tudhatjuk, hogy már legalább egy egészséges gyermeknek életet adott, tehát rendelkezik némi rutinnal ezen a területen.

A dolognak van azonban egy másik oldala is. Hiszen a nagyszülők egyébként is rajongásig szokták szeretni az unokáikat, de nem okoz-e problémát, ha a nagymama mint anya is bele akar szólni a gyermek nevelésébe, esetleg a szokásosnál nagyobb részt vállalna a gyermek ellátásából. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a jó viszony akár anya és lánya közt is eldurvulhat, és ilyen esetben könnyen lehet, hogy a bíróság a szülőanyának adja a felügyeleti jogot, ha perre kerül a sor. Persze ezek már nem részei a történetnek, csupán elméleti kérdések.

Érdekes belegondolni, hogy mi mit tennénk hasonló helyzetben. Hogy vajon ebben a kicsi, de annál több negatív sztereotípiával rendelkező országban vajon csodaként élnék meg ezt a történetet, vagy kétkedéssel és némi ellenérzéssel a szívükben állnának hozzá a dologhoz? Egy biztos. Kristine boldog, hogy megszülhette mindkét lányát, és egyúttal életében először nagymamává is válhatott.