Nem, nem hiszem, hogy én leszek az, aki. ..

az ösztön-énjét szolgáltatja ki.

A magam választotta úton járok, 

s az út szellemi zarándok.

Mondd meg nekem te, ki magad is zarándoknak vallod magadat,

hogy gondolod, hogy nekem elegek a szavak?

Hogy lenne elég nekem csak az a kicsi,

hogy lenne elég bármi, ami a testet szolgáltatja ki?

Az út, a szellem útja, s nem nem én vagyok az, ki hagyom

hogy a test csábítása húzza le a porba.

Lehajolni hozzád? Miért érném be ennyivel,

ha várhatna bennünk a végtelen?

Hogy is maradhatnék tiszta a saját szememben,

ha engedném, hogy e silány porhüvely kormányozzon engem!

Az út, ami visz felfelé, a lélek útja kell, hogy legyen,

s nem, én nem hiszem, hogy legyen valami, mi félrerántson engem.

A test kér, néha követel, belátom..., azért még lehetsz barátom...

De az Igaz, a Mester csak úgy lehetsz, ha ezen az úton segíted lelkemet!

Kérlek tégedet, legalább Te ne kísérts!

Épp elég az úton kitérni, mi naponta ér.

Lecke lenne csak? Ezt én nem tudhatom...,

s talán nem is akarom.

A kevés, mit tudok, annyi csak,

enyém az akarat...,

a döntés, viszont rajtad is múlik..

az út fent, és egyre feljebb, 

vagy lentről kezdve újra... 

folytatódik?

A szex, az csak a test, de a szerelem viszi előbbre az életet.