Azt gondolnánk, ha a nyaralás a semmittevésről szól, a helyszín másodlagos dolog, s egészen olcsón megúszható akár otthon is, amennyiben családunk többi tagját sikerül egy időre száműzni, vagy legalábbis szélnek ereszteni. A helyzet azonban távolról sem ilyen egyszerű. Otthon ugyanis az ember gyakorlatilag képtelen az igazán elmélyült tétlenségre, mindig akad valamilyen elintézendő feladat, legyen az takarítás, csekkek befizetése, vagy kutyasétáltatás. A semmittevést pedig nem lehet félvállról venni, az nagyon is komoly dolog, körültekintő szervezőmunkát igényel!

Így aztán az első és legfontosabb teendő, hogy magunk mögött hagyjuk a megszokott légkört, helyszínt és a kötöttségeket. Otthon tehát semmiképp se próbálkozzunk többnapos tétlenséggel, úgysem fog összejönni! Mivel a nyaralás legtöbbünk fejében szorosan összekapcsolódik a vízparttal és a napfénnyel, érdemes ebből kiindulni. Legszerencsésebb választás a Balaton, vagy valamely – viszonylag közeli – tengerpart. Valószínűleg nem érdemes befizetni egy floridai, esetleg tunéziai nyaralásra, ha tudjuk, úgysem fogunk csinálni semmit az elkövetkezendő egy hétben.

De a szervezés itt voltaképpen be is fejeződött, mivel valljuk be őszintén: a tétlenség legnagyobb csapdája az, hogy általában a nyaralás színhelyén derül ki: a napfényen, a lubickoláson és legfőképp az alváson kívül nem vágyunk semmi másra. Bár kétnapi heveny lustálkodás után rendszerint megfordul a fejünkben, hogy talán nem ártana megmozdulnunk, s a „szigorú” programba beiktatni egy rövidebb városnézést – ha már ott vagyunk a Horvát-tengerparton vagy a balatoni forgatagban –, de addigra a semmittevés mámorító izgalma átjárja minden porcikánkat.

A harmadik napon a mámor rendszerint bizsergéssé szelídül, csütörtökre pedig már felsejlik agyunk legmélyebb bugyraiból egy cseppnyi önvád, miszerint: „Nem igaz, hogy képtelen vagyok felemelni a hátsómat a partról!”. Pedig de! Igaz. Ekkorra ugyanis izmaink olyannyira petyhüdt állapotba kerülnek, hogy lehetetlen bárminemű komolyabb erőkifejtést kicsalni belőlük. Hogy a mentális változásokról már ne is beszéljünk!

Az ötödik napon agyunk többnyire már arra is alkalmatlanná válik, hogy az otthonról hozott női magazinok horoszkóp rovatának mondanivalóját felfogja. Szombatra egész egyszerűen feladjuk. Lelkünk mélyén szeretnénk ugyan valamilyen intellektuális vagy fizikai kihívásoknak megfelelni, de ez irányú elgondolásainkat nagyjából a „veszett fejsze nyele” kifejezéssel lehetne jellemezni. Ekkorra csak a hazaindulás csendesen lelkesítő izgalma marad számunkra.

De hét utolsó napján végre felcsillan a remény, s már szinte elementáris vágyat érzünk arra, hogy újra visszatérhessünk a taposómalomba, ahol kiélhetjük összes nyaralás alatt elfojtott „perverziónkat”.