Volt egy lány, aki nem mert szeretni, mert már sok csalódás érte. Azt gondolta, hogy neki nem való a szerelem.

Aztán egy szép nyári nap találkozott egy fiúval. Beszélgettek, bár a lány inkább csak hallgatott, félt megszólalni, és azt hitte, hogy ő nem tud beszélgetni egy fiúval. Egyébként is ezzel a fiúval nehezen lehet beszélgetni, mert elég sokat beszél és elég érdekes – gondolta.

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, és ahogy többször találkoztak és beszélgettek, a lány már nem úgy vélekedett a fiúról, mint az elején. Úgy érezte, hogy már régóta ismeri. Egyre többet beszélgettek, és szépen lassan valami kialakult közöttük, és örültek, ha láthatták a másikat.

Ám ez a helyzet sem volt olyan egyszerű, mert a fiú nős volt.

A lány ezt tudta az elején is, mert ott volt a gyűrű a fiú ujján, de valami mégis kialakult kettejük között. Valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie megtörtént, és már nem úgy néztek egymásra, mint barátok, hanem mint a szerelmesek. Ha találkoztak, vagy csak látták egymást, csillogott a szeme mindkettejüknek.

És itt volt a baj. A lány ezt tudta nagyon jól, hogy nem lenne szabad ezt éreznie, de a szívnek nem lehet parancsolni. A fiú is tudta, hogy ez nem helyes, de nem tudott dönteni.

Egy kis idő múlva a lány úgy érezte, hogy a fiú már döntött, csak nem meri neki elmondani, és ezért a lány nagyon rosszul érezte magát és nagyon szomorú volt.

Aztán egy hideg téli éjszakán a lány elképzelte, hogy miként kellene cselekednie. Tudta jól, hogy ha a fiú nem mondja ki, neki kell kimondania azt, amitől fél, és ami miatt majd meghasad a szíve.

Ezt követően, amikor találkoztak, a lány nem nézett a fiú szemébe. Azt gondolta, hogy így könnyebb lesz kimondania azt, amit nem akar, de nem tudta megtenni.

Megint eltelt pár nap, talán egy hét, és még mindig nem volt döntés.

Egyik téli éjszaka a lány elképzelte a döntés pillanatát, amikor elhangzik az, hogy vége, és többé nem találkozhatnak. A lány szíve rettenetesen fájt, és hogy kicsit enyhítsen a fájdalmán, magához vette a maciját, és csak szorította, szorította erősen s közben potyogtak a könnyei, majd bánatában szépen elaludt. Amikor jött a reggel, hiába szóltak neki, ő már többet nem kelt fel, de a kezei között még most is ott szorította a maciját.

A kiérkező orvos arra, hogy miért halt meg, annyit mondott: „Meghasadt a szíve.”