A szomszédé tényleg zöldebb?

2008. 12. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A két házaspár barátságának kezdte valamikor a kollégiumi évekre nyúlik vissza, mindannyian az orvosira jártak. Igaz, néha hosszabb-rövidebb időre megszűnt közöttük a kapcsolat, de öt évvel ezelőtt újra egymásra találtak. A két család szinte egyszerre költözött ki Budapestről egy kedves faluba, egymás mellett építettek házat, és szinte egyszerre születtek a gyerekeik Ágiéknál ikerpár, Beáéknál egy kisfiú.

 

 A két család kapcsolata egyre szorosabb lett: babaúszás, zsúrok, kirándulások, családi nyaralások. Szerettek együtt lenni, mindannyian élvezték a közös programokat. Ági és Bea férje, István egy kicsit jobban, mint a többiek…

Egy októberi reggelen véget ért az idill, Péter, Ági férje „elfogott” egy félreérthetetlen sms-t, ami a szomszédtól jött. Ági először tagadott, majd szülési depresszióra és elhagyatottságára panaszkodott. István viszont kiöntötte a szívét: féléve viszonya van a szomszédasszonnyal, elege van a feleségéből, elköltözik. Ugyanaz következett, mint bármelyik filmben: veszekedés, düh, sírás és a miértek kutatása.

Bea, a megcsalt feleség pszichiáter, sok hasonló esettel találkozott a praxisában. Tudta, ha minden rendben lett volna a házasságukkal, ez nem történhetett volna meg. Értette, hogy mi mozgatta a szálakat, mégsem tudta feldolgozni a csalódást. A csalódást a férjében és a barátnőjében egyszerre. Vajon tudták, mit csinálnak? Tudták, hogy feldúlnak két családot, elveszik három kisgyerek biztonságérzetét, megölik a hitvesi szeretetbe és a barátságba vetett hitet? Nem tudták? Elvette a józan eszüket a szerelem? Az érzés, a szenvedély, aminek nem lehet parancsolni?

Müller Péter azt írja, a szerelem döntés kérdése is. Van egy pillanat, amikor eldöntheted engedsz-e a vágyaidnak. Megengeded-e, hogy mindent elsöpörjön, romba döntsön, ha úgy tetszik, legyőzzön a szerelem. Gyávaság arra hivatkozni: „nem tehetek róla, szerelmes lettem”. Sokszor látjuk, ahogy a filmekben a válni készülő fél ártatlan szemekkel széttárja a karját: a szerelem ellen nincs mit tenni. De vajon a szerelem mindennél fontosabb? Mindent fel lehet, fel kell áldozni érte? A szerelem felette áll az eskünek, a törvénynek, a hűségnek, a bizalomnak és barátságnak? Vagy ezek elavult, régimódi szavak? A történelem homályába veszett legendák akár a Tízparancsolat?

Sokan sokféle választ adhatunk a kérdésekre. Valószínűleg mindegyik válasz igaz. Legalábbis egy bizonyos szempontból igaznak tűnik. Hisz jogunk van a boldogságra, jogunk van hibázni, jogunk van az életünket a saját szabályaink szerint élni… Sokáig folytathatnánk még, mi mindenhez van jogunk. De tekintsünk vissza kicsit hőseinkre, mi van most a két „családdal”!

Péter és Ági családterápiára járnak, Péter nem akar maga mögött hagyni még egy fél családot. Első feleségétől Ági miatt vált el, mert halálosan beleszeretett. Péter mindent megtesz, hogy megóvja második családját a szétesésétől, nem akar a nagylánya mellett az ikreknek is vasárnapi apukája lenni. Ági eljár a terápiára, közben találkozgat Istvánnal, nem tudja, mit akar. Végtelenül szerencsétlennek érzi magát, úgy véli, minden összeesküdött ellene. István kibérelt egy nagy házat, legyen hely Ági gyerekeinek, ha hozzáköltöznek. Kisfiával pedig elrendezte a dolgot, mint férfi a férfival, őszintén megmondta, hogy nem szereti már anyát és ezért elköltözik. Bea elfogadta, hogy nincs visszaút, megnyugodott, a jövőre koncentrál.

A három kisfiú pedig boldogan integetet egymásnak az ablakból, s vigasztalanul bömbölnek, amikor elrángatják őket onnan, mert nem értik, miért nem játszhatnak a kisbarátaikkal. Nem értik, mi a baj. Nem értik, mi történt körülöttük. Nem értik a filmet, ami 18 éven felülieknek való, és aminek – talán ők a legfontosabb – szereplői.

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top