A sztóma betegségről őszintén

2008. 11. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A sztómás betegeknél vastagbél eltávolítása után, a vékonybél végét kivarrják a bőrön át vágott nyíláson keresztül a hasfal jobb oldalára, általában valamivel a köldök alá. Ennek következtében a vékonybél tartalma kifolyik a nyíláshoz illesztett tasakba. Ez a béltartalom híg, hiszen a sűrítés, amely a vastagbél feladata, elmarad. A sztóma helyét igen gondosan választja ki a sebész, minden heget, bőrredőt figyelembe vesz, amely zavarhatja a gyűjtőtartály tapadását. Fontos szempont az is, hogy a széklettartály mozgásában ne zavarja a beteget. Tekintettel arra, hogy a sztómában nincsenek idegvégződések, ezért érintésre nem fáj és a széklet áthaladása sem érezhető, éppen ezért a gyűjtőtartályt állandóan felszerelve kell hordani.

Étrend változás – A műtétet követően a sztóma kb. 6-8 hétig duzzadt, ez alatt az idő alatt csökken az áteresztő képessége, vagyis a nehezen emészthető ételek elzárhatják a nyílást. Ezért körültekintően kell összeválogatni az étrendet. A duzzanat megszűnése után bővíteni lehet az étrendet, de figyelmeztetni kell a betegeket az alapos rágásra. Fokozottabban figyelembe kell venni ezeknél a betegeknél az egyéni toleranciát és a puffadást, vagy a hasi görcsöt okozó ételeket ki kell iktatni étrendjükből. Az étrendben mértékkel legyenek füstölt és pácolt húskészítmények, káposztafélék, száraz hüvelyesek, hagyma, fokhagyma, dió, mogyoró. A halak, a tojás, a gombák, a füstölt vagy túlérett sajtok felerősíthetik a béltartalom szagát, ami nagyon kellemetlen lehet a betegnek. Az apró magvas gyümölcsöket – ribizli, füge, málna, szőlő – célszerű kerülni, mert a narancshoz, a paprikamaghoz és a paradicsomhoz hasonlóan magvaik gátolhatják a kiürülést.

Célszerű a régen nem próbált ételeket először kis mennyiségben adagolni, és csak abban az esetben fogyassza tartósan, ha panaszt nem okoznak. Miután a vastagbél szívja vissza a folyadék nagy részét a béltartalomból, ezért műtét után fokozott folyadékfogyasztás javasolt. Később a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodik a szervezet, és fokozott szomjúságérzettel szabályozza a folyadékbevitelt.

A sztóma nem gátolja a különböző testmozgásokat, de azok a sportok, amelyek a gyűjtőtartály sérülését okozhatják, kerülendők. Az úszás, zuhanyozás minden esetben jól megoldható, mivel a gyűjtőzsák tapadó része vízhatlan. Jó tanács, hogy a zuhanyozás és a fürdés a gyűjtőzsák eltávolítása után nemcsak kényelmes, hanem a sztóma körüli bőr alapos megtisztítását is lehetővé teszi.

Fizikai értelemben a sztóma nem jelent megterhelést, hamar el lehet sajátítani azt a néhány mozdulatot, amely a tartály cseréjét teszi lehetővé. A sztómát viselő betegeknek a problémáit elsősorban pszichés okokra lehet visszavezetni. A lelki problémák megoldására a közvetlen hozzátartozók, a család nyújthat komoly segítséget, de nélkülözhetetlen a beteg önbizalma. A pszichés vezetés gyakran megkívánja a pszichológus segítségét, ami csoportos foglalkozások, klubfoglalkozások formáját öltheti. A lelki gondokkal küzdő betegek társas kapcsolatainak építésére ezek a foglalkozások a legideálisabbak.

Nagyon sok mindent lehetne írni erről a lelkileg nehezen feldolgozható állapotról, de talán e pár sor rávilágít, mennyire fontos a beteg emberrel való testi-lelki törődés odafigyelés!

"A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni."

Halacska



Szerző

donna.hu



Scroll to Top