A tarot 10. lapja - A Sorskerék

2008. 07. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A 10. kártyalapon furcsa kereket látunk, egy csónakban a víz hullámain úszni. A csónak két félholdból áll, egy pozitív piros, és egy negatív zöldből. A csónakban egy erős, szürke pózna áll, ennek alsó részét két kígyó, egy pozitív piros és egy negatív zöld öleli körül. A rúd felső részére egy nagy kerék van erősítve. Ott, ahol a kerék a rúdra van erősítve, tehát a kerék tengelyénél, egy fogantyút látunk. Ebből látható, hogy a kereket forgatják. A kerék két körből áll, egy külső, és egy belső körből. A külső nagyobb kör piros, a belső kisebb kör, kék. A piros kör jelenti a szellemiséget, a kék a mély istenhitet. A kerék küllői sárgák, a két kereket tehát az intelligencia és az értelmi erő tartja. A keréken két furcsa élőlényt látunk. Az egyik olyan, mint egy állat, mint egy kutya, emberi testtel. Feje és hosszú sörénye sárga, teste kék. Alsó testén sárga öltözék, aminek a vége szabadon lobog. Kezében „Hermes-bot”-ot tart. A másik élőlény a keréken egy ördög, kezében a Neptun villával. Lábak helyett halfarkai vannak, mint egy tritonnak. Ez mutatja, hogy köze van a víz elemhez. A feje meghatározhatatlan sötét, a teste zöld színű. Szintén ruhát hord az alsó testén, ugyanolyan sötét és kellemetlen színűt, mint a feje, és az öltözet egy része szabadon leng. Ebből a lengő ruhadarabból megállapíthatjuk, hogy a kereket egy láthatatlan valami balra forgatja. A kerék felett sárga deszkán egy szfinx ül. Benne mind a négy elem képviselve van. A feje piros és kendője is piros fehérrel van csíkozva. A fej tehát a tűz elemhez tartozik. Szárnyainak kék színe a „levegő” elemet jelenti. Teste egy oroszlán test, felső része zöld és a víz elemhez tartozik, az alsó teste pedig barna és a föld elemhez tartozik. Farkának a vége piros, mint a feje, tehát tüzes. A szfinxnek oroszlánmancsa van, mellső jobb mancsában egy rövid kardot tart. Mit jelentsen ez a különös kép? Ez a lap már a remete képpel ábrázolt állapot utánit mutatja, amikor az ember lényegében visszavonult a világtól, és minden személyestől eloldja magát. Sorsát már csak külsőleg vállalja, belülről felette áll és szabad lett. Nagy küzdelem árán nemcsak a világtól, de egész sorsától eloldotta magát. Most tudja, hogy megoldandó problémáitól nem futhat el, mert azok vele mennek. Magával vitte volna a problémáit, és még újakat is kapott volna hozzá, amelyek mindegyike ugyanazt a megoldást követelte volna tőle. Most ott tart, hogy sorsszerű problémái, mint egy használt ruha, lehullanak róla. Külső, földi sorsának megoldása tehát nem az volt, hogy családját és munkáját elhagyja, hanem hogy ezekből tanuljon és tapasztalatokat gyűjtsön. Minden életkörülményét tehát – amelyektől olyan szívesen megszabadult volna – vállalnia kellett. Ha az ember megtanulta, amit meg kellett tanulnia, újabb, még magasabb munkát és magasabb feladatot kell megoldania, hogy ismét új igazságokat ismerjen meg, és új tapasztalatokat nyerjen. Jelenlegi helyzetétől, jelenlegi munkájától és kötelességétől most már nem akar elfutni, hanem abból – amennyit csak lehet – tanulni kíván. Tudatosan keresi, hogy mindezekből a körülményekből mit tud még tanulni és milyen lelki, és szellemi hasznot tud ebből meríteni. Eközben nem veszi észre, hogy körülötte lassanként változás történik, mert ezek a változások először nem kívülről, hanem benne történnek. Mindenre, ami vele történik, másképpen reagál, mint azelőtt. Belső világában igazi remete. A külvilágban ebből senki nem vesz észre semmit. Minden marad a régiben, a sors – mint eddig – tovább halad. A különbség egyelőre abban áll, hogy az ember kezd minden dolgot, egész földi életét felülről nézni, mint ahogy a szfinx mindent felülről szemlél. Belülről tovább oldja magát mindentől, ami eddig kötötte, és személyét kivitelező eszköznek használja, anélkül, hogy ez érintené. Problémáinak megoldásában csak értelmével vesz részt, többé már nem szívvel és lélekkel. Ügyeit úgy tekinti, mintha azok egy harmadik személyhez tartoznának. Felettük áll, mint ahogy a felsőbbrendű Én-jét szimbolizáló szfinx is a sorskerék felett részvétlenül nézi, mi történik. A kardot mancsában tartja, hogy odavághasson, és akaratát keresztülvihesse, ha valami akarata ellenére történne. Ebben a tudatállapotban az ember már nem úszik, az élet óceánjában, egy csónakkal viteti magát a hullámokon. Ez a csónak a képen két félholdból áll. A hold – mint az ég királynőjének esetében – az ember érzelmeit jelenti. Érzelmei azonban már szellemiek, szeretetteljesek és megértők lettek. Ezt mutatja a félhold piros és kék színe. A piros és kék kör szintén azt jelenti, hogy sorsában először mindent a szellemi és csak azután érzelmei szempontjából ítél meg. A sárga küllők értelmi erőit jelentik, ami jelenlegi állapotában a főszerepet játssza. Az álló rúd a sorskeréknél és a két körbefonódó kígyó nem más, mint egy bővített Hermes-bot, az ember jelképe, amely még a nagy kaldeus misztikus Hermes Trismegistostól ered. A Hermes-bot, mint ahogy az állati lény kezében látható, felül két szárnnyal van ellátva és egy kis golyóban végződik. A bot az ember hátgerincét szimbolizálja, a golyó az értelmét, és a két szárny magasan fent, lebegő szellemét. Két kígyó fonja körül ezt a botot. Többször keresztezik egymást, egymást figyelik, és sakkban tartják. Ez azt jelenti, hogy közöttük feszültség van. A kígyók a két nagy életáramot jelképezik az emberben. A vörös kígyó a hátgerinc jobb oldalán, a zöld kígyó pedig a hátgerinc bal oldalán fut végég. A kerék a képen az emberi sorsot jelképezi, amit maga épített fel, és ami az énje körül forog, mint a bolygók a nap körül. Két nagy ösztön köröz földi-anyagi személyével. Ez az önfenntartási és fajfenntartási ösztön, amelyeket teljesen még nem ural. Az önfenntartási ösztönt, a képen egy állat jelképezi, mert ez az „állat bennünk”, mint ahogy Paracelsus mondta. Ez uralja az ember földi testét, és ezzel testi egészségét is. Ezért tartja kezében a Hermes-botot a három életárammal. Ez az ösztön irányítja belülről a testet és adja az ösztönzést és képességet az embernek ahhoz, hogy a testét egészségesen tartsa, hogy egyen és igyon, és azt tegye, ami egészségét szolgálja. Legalábbis az egészséges embernél ez így van, ah egészséges ösztöneit különféle káros szenvedélyekkel még nem rontotta el. A fajfenntartási ösztönt a képen egy ördög jelképezi ez azokkal a testnedvekkel, rendelkezik, amik az életet tovább viszik. Ez az ördög szimbolizálja itt a tudatalatti szexuális, tisztán állati ösztönt az emberben, ennek a szeretethez semmi köze nincs. Ez a két ösztön csak a testben, az ember földi személyében működik, de nem a szellemében, ezek a szellem testi megnyilvánulásai. Értelmével már az ösztönök felett áll, mint a szfinx a képen minden felett áll, és felülről meghatározza, mi történjék a testben, saját személyében. Az ember saját birodalmában már uralkodik. A sorskerék öntudati fokán az embernek legmélyebb lényéig, létének gyökeréig kell hatolnia, amiből azután egy új beállítottsággal új irányt talál, és új utat kell kezdenie. Mint ahogy az 1-es tarotkártya, a varázsló az 1-es számmal és az Aleph betűvel a kezdet volt, ugyanígy most a sorskerék fokozatán, az 1-es szám a határtalan nullával összekötve, ismét kezdete lesz egy magasabb síknak.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top