A Teremtés koronája, avagy a „vad kan”

2009. 04. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Olyan ez, mint a nátha, amibe a férfiak nagy része bele akar halni, és egy orrcsepp becseppentése három napi fekvést igényel. Vannak tehát bizonyos érzékeny témák, melyeket általánosíthatunk, mint az erősebb nem, gyenge pontjait. A férfiak egója hatalmasra duzzadt, ezért akkor boldogok, ha folyamatosan ünnepelve, dícsérve, méltatva vannak. A palló, amin a férfiszívhez lehet jutni mégis keskeny, mert ugyanakkor a férfi szeret küzdeni választottjáért, meg kell tehát találnunk az arany középutat a férfi magasztalásában, úgy, ahogy a bölcs leány tette az ismert Mátyás mesében. A király azt kérte tőle, (ismerve a férfiszív rejtelmeit) hogy hozzon is ajándékot meg ne is.  A leányzó teljesítette ura elvárást, két szita között vitt neki egy galambot, amit rögtön azután, hogy megmutatott, el is elengedett. Nekünk, nőknek ezt a képességünket (márminthogy adunk is meg nem is) kell mesteri fokra emelni.

• Érdekes, hogy a nők büszkesége a hajkorona, mégis kevesen gondolnánk, hogy a férfiak sérója igen érzékeny pont. A hölgyek rosszul tűrik, ha partnerük órákig áll a tükör előtt, méricskélve magasodó homlokát, és nagy energiákat fektetve abba, hogy zselével megfelelően legyen beállítva az imidzse. Jó, ha mosolyunkat elfojtjuk, és nem teszünk említést megfigyelésünkről. Ha ne adj Isten egy tapasztalatlan nőnemű lény beleszalad egy olyan tévedésbe, hogy jóindulatú megjegyzést tesz a férfiú sörényére, mely kissé kopni látszik: akkor vége a világnak, azonnal kitör a háború.

• Másik érzékeny pont a férfiak pénztárcája. A Teremtés koronája ugyanis megrögzötten azt képzeli, hogy értéke a buxája vastagságával egyenes arányban nő vagy csökken.

• A testmagasság is okot adhat a cikizésre. Bár a történelem során sok alacsony növésű férfi vitte sokra, mégis tény, hogy a magasabb férfiak jobban érvényesülnek a nők körében és a munkájuk területén is. Ráadásul az a tévhit is kering a hölgyek között, hogy a magassággal egyéb méretek is arányosak.

• A férfiasság az utolsó és legnagyobb adu ász. Ha ennek méretét kritika éri, a meggondolatlan kritikusnak kanosszát kell járnia (vezekelnie kell), hogy visszaédesgesse magához az elvadult és önérzetében sértett „vad kant”.

Az évődésnek persze megvan a szerepe a nemek közötti játékban, de mindig olyannak kell maradnia, amiből a kipécézett alany még pozitívan ki tudja vágni magát!

Kapcsolódó cikkek:

$$3064$$

$$2995$$

$$2733$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top