A túlszopásnak, illetve a rendszertelen szoptatásnak régebben igen komoly jelentőséget tulajdonítottak, és úgy vélték, hogy ilyen módon a túltáplálás, illetve ennek következtében komolyabb táplálkozási zavar, hasmenés léphet fel. Ez azonban – ha egyáltalán, akkor – rendkívül ritkán fordul elő. Leginkább csak akkor, ha a saját csecsemője korát tekintetve nem „saját” édesanyja, hanem bő tejű, a saját csecsemője korát tekintve „idős” anya szoptatja.

De még ilyenkor is csak ritkán lesz baj, mert az egészséges csecsemő ilyen körülmények között sem szopik tartósan többet a kelleténél.

Mesterséges táplálás esetén egészen más  a helyzet. Itt már sokkal kevésbé érvényesül az étvágy szabályozó hatása, a csecsemő sokkal nehezebben tud tiltakozni a felesleges többlet ellen, tehát előfordulhat, hogy tartósan többet fogyaszt, mint amennyire szüksége van. Ennek következménye lehet, felesleges tápanyagokat, főképpen zsírt és vizet, tartároz a szervezetében, tehát elhízik, vagy nem tud megbirkózni a többlettel, megbetegszik, hasmenést kap.

Az elhízás egyik formája, leginkább az úgynevezett hydrolabilis alkatú, tehát víz megkötésére nagyon hajlamos csecsemőkön látható akkor, ha táplálékukban túl sok a víz megkötését elősegítő anyag, elsősorban a lisztféle, (tejbedara, túllisztezett rántás, tejbe aprított kenyér, kifli, zsemle, stb.) ennek a nagy, néha ijesztően elhízott csecsemők csak a hozzá nem értő előtt tűnnek „szép” kövérnek. A szakember tudja, hogy a többnyire vérszegény, rossz izomtónusú csecsemő súlytöbblete felesleges, ellenálló képessége, pedig igen rossz.

A kezelés a táplálási hiba rendezéséből áll. Nemcsak a mennyiséget, hanem a táplálék összetételét is helyesbíteni kell, a kor által megkívánt szükségletnek megfelelően.