Abigél a mozivásznon

2010. 11. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Van olyan ember kicsiny hazánkban, aki nem ismeri Szabó Magda nagy sikerű regényét és az abból készült televíziós sorozatot? A történet Vitay Georginája sokak arcára csalt könnyet és mosolyt egyaránt, dacolva korral, rendszerrel és a zárt egyházi intézet szabályaival. A tervek szerint hamarosan mozivászonra kerül az alkotás.

Szabó Magda Abigél c. regénye, illetve az abból készült 1978-as sorozat után a közeljövőben mozifilmet is forgatnak a II. világháború utolsó esztendejében játszódó alkotásból. A hírt a három éve elhunyt Kossuth-díjas írónő születésnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelentették be, melynek az egykori iskolája, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma adott otthont.

Bár várhatóan a nagyközönség csak 2012-ben köszöntheti viszont Vitay Georginát filmvásznon, a szereplőválogatás már megkezdődött. A legnagyobb kihívást a főszereplő, Vitay Georgina megformálójának a megtalálása jelenti, őt az egész országban keresik - mondta Bánfalvy Ágnes, a leendő film rendezője, aki nem mellesleg a Zsurzs Éva által rendezett televíziós változatban Torma Piroskát alakította.

Tásy Géza, az írónő hagyatékának kezelője a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy már Szabó Magda életében is felvetődött a mozifilm gondolata, azonban Szabó Magda a tévés sorozat után „nem akart a darabhoz soha hozzányúlni”. Később ugyan az Operettszínház musical változatára igent mondott, de az ezért kapott tapsokat már nem hallhatta életében. Tasy Géza hozzáfűzte: ezek után bizonyosan igent mondana a mozifilmre is.

Bánfalvy Ágnes természetesen nem feledkezik meg egykori szereplőtársairól, mai barátairól sem, így az új filmben is szeretne velük együtt dolgozni, azt viszont, hogy ebben kinek milyen szerep jut, nem árulta el.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top