Agyban dől el?

2011. 05. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

„Holnaptól nem dohányzok!” – fogadod meg, aztán a reggeli kávé mellé automatikusan gyújtod a cigit. „Akkor majd hétfőtől teszem le. ” Hősiesen ki is bírod délig, egy napig, két hétig, de aztán valami rejtélyes úton-módon csak a kezedbe kerül egy füstrúd, és ha már ott van, akkor el is szívod. Végül belenyugszol, neked ez nem megy. Pedig másoknak sikerült. Hogyan?

Orvosi kezelés, akupunktúra, biorezonancia… Széles palettából választhatsz, ha úgy döntesz, felhagysz a dohányzással. Ám még ekkor is számolni kell azzal, hogy sikertelenségbe fullad a próbálkozásod. Miért?

Mária (31) röviden, tömören így fogalmazza meg a leszokás kulcsát: agyban dől el. Valamikor ő is dohányzott, ám már jó néhány éve füstmentesen él. Párja is régen letette a cigarettát, elhatározta, hogy megszabadul ettől a szokásától, és egyik napról a másikra sikeresen fel is hagyott vele. Néha még most is kívánja ugyan, de ilyenkor figyelmezteti magát, hogy megfogadta, soha többé.

Miklós (59) így emlékszik vissza a leszokásra:  „Január volt, néhány nappal újév után. Reggel ránéztem a cigire, és azt gondoltam, lássuk, meddig bírom nélküle. Ennek már majdnem húsz éve.” Elmondása szerint már ezelőtt is próbálkozott, de nem tudott megszabadulni a cigitől, úgy véli, hogy azon a bizonyos januári reggelen végül azért sikerült, mert akkorra érett meg benne végleg az elhatározás. Habár ennek már majdnem két évtizede, nem rejti véka alá, hogy néha még mindig kívánja, de ellenáll a kísértésnek, biztosra veszi, hogy egy slukk is elég lenne, hogy visszaszokjon.

László (50) hét éve nem gyújtott rá. A kérdésre, hogy hogyan lehet megszabadulni a cigarettától, nagyon határozottan ezt feleli: „Akarattal lehet leszokni. Elhatároztam, hogy nem szívom tovább és kész.” Habár eleinte elég erős nikotinelvonási tünetei voltak, kitartott a döntése mellett, ma már ott tart, hogy nem hiányzik neki a cigaretta.

Romulusz (37) 2008 óta nem szívott egy szálat se. Ő biorezonanciás módszer segítségével hagyott fel a cigarettázással, megromlott egészsége késztette a füstmentes élet felé orientálódásra. Ekkoriban napi 2-3 dobozzal is elszívott, nagyon jó döntésnek tartja, hogy végül abbahagyta. Korábban is volt már egy próbálkozása, 1998-ban egy 30 napos agykontroll programmal tette le a cigarettát, másfél évre, majd jött egy stresszes élethelyzet, és újra rágyújtott. Bár manapság is sok feszültséget él meg, és alkalmanként hiányzik is neki a cigaretta, nem gyújt rá, ilyenkor emlékezteti magát, hogy mennyivel jobb az egészsége, mint amikor cigizett.

„Agyban dől el.” – mondja Mária, és Miklós, László, Romulusz is ugyanezt fogalmazza meg, még ha más szavakkal is, mikor arról beszélnek, ők hogyan tették le a cigarettát és hogy bírnak már évek óta ellenállni a gyakran erős kísértésnek. Nekik sikerült, miért ne lehetnél te a következő, aki a nyomdokaikba lép?



Szerző

donna.hu



Scroll to Top