Gomes kiosztotta a zsűrit!

2011. 05. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ezúttal a furcsa, mégis magával ragadó előadásokat produkáló Gomesnak kellett távoznia. Sokan nem értenek egyet a nézők és a zsűri döntésével. Többek között például maga a kieső sem.

Gomes minden egyes alkalommal apait-anyait beleadva táncolt, hozzáállásával pedig bőven bizonyította, hogy színpadra termett. Táncai mögött nemcsak kemény munka, de igazi érzések vannak, melyeket nem sokan tudnak ilyen erővel megjeleníteni ekkora nyomás alatt. Ezúttal azonban mindez kevésnek bizonyult. Az állatias koreográfia nem hozott újat, és ezt a zsűri és a közönség is nehezményezte, Gomes pedig nem rejtette véka alá, mi erről a véleménye.

 

„Nem vagyok elégedett a pontszámaimmal, de most mit csináljak?!” – háborodott fel a különc lány, akinek az esett rosszul, hogy úgy érezte, bármit csinál, az nem jó. Ha a zsűri azt mondja, csinálja ezt vagy azt és ő megcsinálja, akkor legközelebbi alkalommal már épp ebbe kötnek bele. Ezúttal még Szirtes Tamás sem méltatta a produkciót, pedig ő köztudottan lágyszívű. „Problémás az egész. Olyan, mint amikor valaki kifogy az ötletekből. Sok csalódott ember ül most az asztalnál” – jelentette ki Fáy is.

Mindezek ellenére Gomes nem tört össze, hogy távoznia kellett. Sok barátot szerzett, örül, hogy megismerte a többieket és szeretné velük továbbra is tartani a kapcsolatot.

Az RTL Klub egyébként láthatóan nem kívánja sokáig húzni a Csillag születik 3. szériáját, hiszen közben már gőzerővel készülnek újabb sikerprodukcióikra: jön a második X-Faktor és a Való Világ újabb évadára is lehet már jelentkezni. Néhány nap és itt a Csillag születik döntője. Vajon ki lesz a végső nyertes a még versenyben lévő Krizbai Teca, Appril Project, Szabó Ádám és László Attila közül?

fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence



Szerző

donna.hu



Scroll to Top