Tejpróba

2011. 05. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tej élet, erő, egészség – csakhogy manapság már azt se tudjuk, melyiket válasszuk a boltok polcain sorakozó kínálatból. Tekintetbe véve, hogy ízlésünk és igényeink különbözőek, nem is lehet a kérdést százszázalékosan megválaszolni. Azonban ez nem zárta ki egy mini házi kísérlet elvégzését.

A próba kiindulópontja az volt, hogy sokan vannak, akik önmagában nem bírják a tejet, ám az így is ott van az asztalukon, hiszen számos étel nélkülözhetetlen kelléke. Így lett a teszt alanya a puding, a vizsgálat tárgya pedig az, hogy vajon az 1,5, a 2,8 vagy a 3,5%-os tejből lesz-e a legjobb állagú (a puding csokoládé ízű volt, azonos márkájú, tehát a tej volt az egyetlen változó).

Már főzés közben körvonalazódott a végeredmény. A legkisebb zsírtartalommal rendelkező tejben a puding lassabban sűrűsödött, mint a két másikban. A 3,5%-ossal készült majdhogynem krémes állagot vett fel főzés közben. Kihűlés után az 1,5-ös tej alapú puding láthatóan hígabb volt, mint a másik kettő, melyek állagán viszont ebben a stádiumban már nem mutatkozott nagy különbség.

A puding próbája azonban az evés. Így kóstolók is kerültek, akik nem tudták, mi a turpisság a pudingokkal, csak azt, hogy véleményt kell mondaniuk róluk. Nekik a 2,8%-osból készült lett a kedvencük. Persze, lehet, hogy egy másik tesztcsoportban más eredmény születne…

A kísérlet nem reprezentatív, melynek során nem a tejek tápanyagtartalma, élettani hatása került górcső alá, a végeredmény szubjektív, 4-5 ember véleményére alapozott, nem több százéra, ezerére.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top