Amálka néni nem tartozik a szorosan vett családtagok közé. Hogy egészen pontosan kijelöljük a rokoni fokozatot, ahhoz néhány telefonhívásra van szükség, amíg a rokonológiában nálunk járatosabb hozzátartozók kiderítik: a nagymama elvált férje másod-unokatestvérétől született fiúgyermekének sógorasszonya. Mindezek után a felületes szemlélő úgy ítélhetné meg: fityiszt neki, nem ajándékot! Ám ez súlyos tévedés lenne, hiszen Amálka néni világéletünkben nagynénibb volt a nagynéniknél, minden névnapról és születésnapról megemlékezett, a húsvéti nyuszi is tojt hozzá legalább egy kindertojást, hát hogyan is felejthetnénk le a karácsonyi listáról?

Úgyis eljön, mert minálunk sokszemélyes a karácsonyi vacsora, ezért a lehető legapróbb betűkkel ugyan, de fogcsikorgatva rávéssük a megajándékozandók egyre bővülő listájára. Mindenesetre legalulra.

És Amálka néniből, sajna, több is akad. Ide sorolhatjuk a gyermek és a magunk körzeti orvosát, a cicákat és a kutyát felügyelő állatdokit, az autóiskolai oktatót, kedvenc fodrászunkat és az ángyikánk térgye kalácsát. Nagy szerencsére, eme kör tagjai jórészt elégedettek a figyelmesség legapróbb jelével: elég nekik akár egy kicsinyke, fehér boríték is.

Ha jól meggondoljuk, megint Amálka néni a hunyó. A többiek a boríték vastagságával egyenes arányban vidulnak föl láttunkra, míg az ő égszínkék szemében valószínűtlen nagyságú könnycsepp gyűlik, hangja elhaló suttogás: – Tudom, drágám, mekkora teher vagyok én a nyakatokon… Egy kis meglepetés, figyelmesség, picinyke törődés… De hát, drágám, nincs rá idő… Na, mindegy… Majd a síromra hozhattok virágot… Ne krizantémot, mert azt utálom… És ne rózsaszínt, mert azt is… Mi pedig lelkiismeret-furdalástól gyötörve, máris eldöntjük, hogy idén szenteste Amálka néni Igazi Nagy Karácsonyi Meglepetést kap, esetleg táncra is perdülünk a kedvéért, mindenesetre, tőlem külön jár neki egy előre- és hátra bukfenc, ami – tekintve élemedett koromat és nem éppen nádszáltermetemet – osztatlan sikert arató mutatványom családi körökben.

Mindenesetre, mire megpróbáljuk eltüntetni a kisasztalról a bűnjelet, vagyis a borítékot, legnagyobb ámulatunkra, nincs sehol. Elvitte a cica. Minden bizonnyal a néni vénséges vén, százráncú bőrtáskájában pihen. E súlyos pillanatban ráébredünk a zord valóra: Amálka néni a borítékot hadisarcnak tekinti, és esze ágában sincs bennünket némi pénzmag fejében felmenteni a külön neki kijáró meglepetés kitalálásának, beszerzésének és föltálalásának terhe alól.

Kötelesség is van a világon, nemde? Így hát a néni a karácsonyi lajstrom aljáról az országos lista második helyére kerül, akár Kóka János az SZDSZ-ben.

(Folyt. köv.)

Folytatás:

$$2079$$

$$2111$$