A megajándékozandók listáján első helyen persze a gyerekek virítanak, a sajátunk, meg az unokaöccsök és húgok, a keresztgyerekek és legjobb barátaink szépreményű utódai, szám szerint huszonketten. A miénk szemlesütve közli, hogy idén nem gondolt nagyobb dologra, igazán elégedett volna, ha jogosítványra fizetnénk be (százezer), emellé legfeljebb némi meglepetést, valami apróságot óhajt (tizennyolc).

Legifjabb unokahúg világító, zenélő csörgőt kap (hatezerháromszáz), igaz ő legalább nem kérte; ezzel leginkább legdrágább öcsénknek és hitvesének szeretnénk örömet szerezni, akik a deddel egy szobában hálnak, lévén éppen egyéves (mármint a ded).

Barátnénk tüneményes, angyalarcú, fürtös, hároméves kislányának ördögi vigyorral vásároljuk meg a műanyag gyöngyfűzőkészletet (kétezer), mert igen jól emlékszünk arra az időre, amikor ő hozott a mi apró gyermekünknek ezer apró tányérkából, villácskából, kis késből és pohárból álló játékot, amelynek szabad szemmel alig látható darabkái egy óra múlva a lakás minden pontján ropogva törtek össze lépteink alatt. És olyannyira hosszú életűnek bizonyultak, hogy öt év múlva a lakáscsere okán elhúzott könyvszekrény alatt még mindig maradt egy-kettő, ‒ a kiskésit neki!

Amikor összeadjuk a tündéri gyermekeknek szánt ajándékok árát, az összeg meghaladja kényszervállalkozásunk éves áfa-bevallását. Egyetlen lelki menedékünk marad a szeretet ünnepére: ha magunk elé képzeljük barátnénkat, amint a szerteguruló, színes gyöngyöcskékre vadászik, vagy szeretett öcsénket, amint fülén a kispárnával igyekszik kivédeni a világító, zenélő csörgőt.

Lassan azért innen-onnan gyűlni kezdenek a felnőtteknek szánt ajándékok is. Tavaly például – ki tudja, kitől és milyen alkalomra – kaptam egy cuki türkizkék dezodort citromsárga csíkos neszesszerben, ennél szebbet nem is álmodhatna Amálka néni! Aztán volna az a doboz desszert a névnapomról, meg a tojáslikőr, amit sosem iszom meg, fel sincs bontva. Egyszóval, gyűlnek a továbbadható ajándékok, amelyeket karácsonyi toalettbe öltöztetve, fülükön himbálózó, hercig kis kártyával vasvillával behányunk a karácsonyfa alá.

Szaporodnak az igaziak is, a szeretteinknek szánt apróbb-nagyobb dolgok, amelyeket azért nem érdemes felsorolni, mert csak számukra és számunkra van értékük, jelentésük. Közben a szívünkhöz legközelebb állókkal igyekszünk megnemtámadási szerződést kötni, vagyis kölcsönösen biztosítjuk egymást arról: annyira szeretjük a másikat, hogy idén semmit sem veszünk neki, cserébe neki sem kell megajándékoznia minket. (Ez aztán vagy bejön, vagy sem.)

És elkövetkezik a fenyőillatú, gyertyafényes szenteste. Családunk apraja csillogó szemmel bontogatja a színes csomagokat, mi felnőttek meg nézzük őket, és csak úgy, egyszerűen boldogok vagyunk. Kivéve Amálka nénit, pedig igazán cuki, türkizkék dezodort kapott citromsárga csíkos neszesszerben. Hősiesen igyekszik jó képet vágni az ajándékhoz, majd vége az önuralomnak, és metsző hangon közli: – Drágám, igazán nagyon köszönöm! – Ugye, milyen cuki? – kérdem ragyogva. – De milyen cuki! Azért kaptad tőlem tavaly a névnapodra. Az idei ajándékversenyt fejhosszal Amálka néni nyeri, mi többiek egymás hasát csapkodva, a kacagástól kéz a kézben belefulladunk a halászlébe.

Kapcsolódó cikkek:

$$2072$$

$$2111$$