Állati rap

2008. 09. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az Animal Cannibals CD-trilógiájának első része napra pontosan hat évvel ezelőtt jelent meg. A második rész pedig három évvel ezelőtt. A „Mindent lehet” koncepció elsősorban azt takarja, hogy a jól megszokott kannibáldalok mellett a két MC, Qka MC és Ricsipí vendégül hív előadókat, hogy összeházasítsa a rapet más műfajokkal.

Többek között a trilógia első két részén szerepelt az Anima Sound System, a Cotton Club Singers, a Nyers, a Ladánybene 27 és Somló Tamás is. A harmadik rész címe viszont sejteti, hogy itt most egy picit másról van szó. Hogy miről is? Qka MC és Ricsipí a befejező részben a hazai hip-hop arcokat invitált meg, hogy egy ízig-vérig „reppes” albumot hozzanak tető alá. Az Állat Kannibálok tehetségkutatóin feltűnt és a magyar underground élmezőnyébe tartozó előadók első hívásra igent mondtak a felkérésre, hiszen még mindig nagy szó az Animal Cannibals lemezén szerepelni. Fenn van a Sub Bass Monster, az MC Gőz, a Hősök, az NKS és még sorolhatnánk. Több mint félszáz vendég állt az emberevők mellé, hiszen tudják, hogy a hasonló hazai "mainstream" előadókkal szemben az AC a kezdetektől aktívan részt vett a magyar hip-hop kultúra építésében. Náluk nem a pillanatnyi siker, a címlapfotózás, a valóságshow-ban való szereplés a fontos, hanem hogy mindig megmaradjanak hiteles rapelőadóknak. A jövőre 20 éves AC új albumával visszakanyarodott a debütáló korongjának hangulatához. Dallamos kannibálrefrének, bólogatós zenék, rengeteg szleng, fordulatos rímhasználat, igényesen és választékosan megfogalmazott mondanivaló, változatos témák. Ezek jellemzik az új Animal Cannibals-lemezt, amelyről az első slágerhez augusztusban debütált a videoklip is. Tessék hallgatni meg rapni. Aki a mélyrázás miatt nem bír magával, menjen el 9-én a Hoppá Budapestbe (VIII. Szentkirályi u. 2.), rendhagyó módon nem lemezbemutató, hanem lemezmegmutató esemény lesz, Qka MC és Ricsipí a lemezjátszók mögé áll hangulatpörgetőnek, lehet inni üdítőt és enni az emberevőkkel egy pogácsát.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top