Aludj csak, én vizsgállak

2008. 03. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az elmúlt években hazánkban is egyre több úgynevezett alvásdiagnosztikai és terápiás központ létesült. Valószínűleg ezeken a helyeken végzik a betegek számára legkellemesebb vizsgálatokat, ugyanis a páciensnek semmi mást nem kell tennie, mint a centrum egyik külön „hálószobájában” a megvetett ágyon álomra hajtania a fejét. Igaz, közben mindenféle szerkezet lóg az emberről, szenzorokat erősítenek a fejre, végtagokra, mérik a vérnyomást, a szemmozgásokat, szívritmust, sőt, ha szükségesnek érzik, egy szondával a gyomor működését is vizsgálni tudják. Ilyen körülmények között talán mégsem olyan egyszerű aludni… Többfajta alvással kapcsolatos betegséget is ismerünk. Az egyik az úgynevezett apnoé, amely az alvás alatti légzészavarok legsúlyosabb formája. Az ok egyszerű, a garat elzáródik belégzéskor, az illető nem tud levegőt venni, s emiatt a szervezet felébreszti magát. Vagyis alvás közben nem tud a test regenerálódni, a sok felébredés pedig erős stresszel jár. Mindezek miatt igen komoly tünetek, másodlagos betegségek alakulnak ki, például az apnoé 23%-al növeli az infarktus, és 10-15%-al az agyi verőér elzáródásának esélyét, és megemeli a közlekedési balesetek veszélyének lehetőségét is. Ilyenkor javasolják az orvosok a légsín terápiát, vagyis egy műszer megvásárlását. Ez a készülék meglehetősen drága, a társadalombiztosítás elég nagy térítése mellett is közel 50 ezer forintba kerül. Ennek ellenére ma 2000 ember használja, s az orvosok szerint ők semmi pénzért nem válnának meg tőle. Szintén sokan, körülbelül alakosság 7-15%-a szenved az alvás közbeni mozgászavaroktól. Ők az állandó rángások miatt ébrednek fel, s nem tudják magukat kipihenni. Vannak olyan betegek is, akik épp ellenkezőleg, állandóan elalszanak, a nap bármely szakában, akár a buszon ülve álomba zuhannak. A laboratóriumok speciális készülékeivel azonban itt is kideríthetjük az okokat, s segédeszköz vagy gyógyszerek segítségével a legtöbb esetben enyhíteni tudják a panaszokat. Jelenleg kétféle intézményben lehet jelentkezni ilyen vizsgálatokra. Az állami kórházak hátránya, hogy igen hosszú időt, sokszor 2-4 hónapot is várni kell a diagnosztizálásra. A magán intézmények sok szempontból kellemesebbek, és persze a várakozási idő is legfeljebb 1 hét – ezzel szemben az árak meglehetősen borsosak lehetnek.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top