Mindezeket a tőlünk függő vagy tőlünk független jelenségeket az agy irányítja. Olyan az agyvelő, mint egy nagy főhadiszállás, egy központi parancsnokság, amelyből minden kezdeményezés kiindul, amely megszabja és irányítja minden szervünk működését, és feladatát, amely nem csak a „taktikát” határozza meg: tehát azt, hogy mit cselekedjen az egyes szerv a saját hatáskörében, hanem a „stratégiát” is, vagyis azt, hogy az összes szervek együttműködése harmonikus legyen.

Hogy egyik a másikat támogassa az egész nagy koncertben: az emberi élet működésének, és az élet megnyilvánulásainak minél tökéletesebb és célszerűbb, a mindenkori szükséghez, vagy ösztönhöz, vagy pillanatnyi helyzethez stb. alkalmazkodó összhangjában. Ezért az idegrendszer központja az agyvelő: az emberi test és szervezet fővárosa. A „vidékkel” az egyes szervekkel a nagyszabású telefonhálózat: az idegek útján érintkezik, parancsait, rendelkezéseit ezeken átjuttatja el pillanatok alatt az egyes szervekbe.

Megkülönböztetünk olyan idegeket, amelyek az agyhoz vezetnek, hogy azt a testen belül vagy a testen kívül végbemenő eseményekről tudósítsák. Ezek az érzőidegek és az érzékszervek.

Vannak ezenkívül olyan idegek, amelyek az agyból vezetnek az izmokba, a mirigyekbe és azokhoz közvetítik az agy rendelkezéseit és utasításait. Egy érdekes és szemléltető példa: a zongorázásnál a szemidegjelentést tesz az agynak a hangjegyekről, és azok összefüggéseiről, mire az agy, a mozgatóidegek útján, utasítást ad az ujjak izmainak arra, hogy mely billentyűket kell lenyomniuk. Az érzőidegeket másképpen szenzibilis idegeknek, a mozgatóidegeket, pedig motorikusoknak nevezzük.

Minden ideg idegrostok összessége, melyet hüvely vesz körül. Úgy kell elképzelni, mint például azokat a falba helyezett csöveket, amelyekben, az épületekben, a villanyvezetékeket, vagy a telefonvezetékeket helyezik el, hogy a cső megvédje a drótokat a külső ártalmaktól.

A központi idegrendszerhez tartozik az agyvelőn kívül a hátgerinc, amely nem egyéb, mint vastag idegcsomó. Az idegrendszer és az érzékszervek közvetítésével jut tudomásunkra egyrészt a külvilág, másrészt mindaz, ami a szervezet belsejében megy végbe. Az emésztés, a szívműködés, a lélegzés, minden, ami bennünk történik: az idegek segítségével és ösztönzésével megy végbe.

Mindent, amiről tudunk, amiről hallunk, amit látunk, amit érzünk, az idegrendszer közvetíti számunkra.  Ezt tudjuk. Azt a rejtélyt viszont, hogy az agyat alkotó parányi sejtekben hogyan keletkezik a gondolat, halandó embernek még nem sikerült megfejtenie. Az agy finomabb működéséről, az indulatok, hajlamok, vágyak, képességek keletkezéséről, változásairól, befolyásolhatóságáról teljesen tájékozatlanok vagyunk. Azt viszont pontos élettani, szövettani, kórtani és egyéb vizsgálatokkal kétséget kizáró bizonyossággal sikerült megállapítani, hogy a különböző tulajdonságok, indulatok, képességek, hajlamok gócpontjai az agyvelő területén fekszenek. Tudjuk, hogy az agyvelő melyik részében és tekervényében kell keresni a zenei hajlam, melyikben a bátorság, a félelemérzés, a sport tehetség, stb. gócát.

Állatkísérletekkel megállapították, hogy ha bizonyos agyterületeket kirekesztenek a működésből, ha kizárjuk az agysejtcsoportot vagy területet, amelyben például a félelem érzés található, akkor az állat vakmerőbb lesz, mint volt, vagy – ha az annak megfelelő agysejtcsoport működését kapcsoljuk ki, elveszti szaglóérzékét. Boncolással megállapították, hogy olyan embereknél, akik valamely fontos emberi képességnek vagy tulajdonságnak hiányában voltak, az agynak azon sejtjeiben, amelyek a hiányzó képesség vagy tulajdonság helyei: elváltozás volt tapasztalható.

Mindenki hallott talán Lombroso elméletéről, aki az agyvelő, valamint a koponya alkatából következtetett a legkülönbözőbb hajalmokra és képességekre. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy nem az agy és a koponya nagysága, hanem alkata, formája és az agytekervények fejlettsége a fontos a képességekre és hajlamokra való következtetésben.