A világ távoli vidékeit érintő katasztrófák hallatán sok minden eszünkbe jut. Talán hálát adunk az égnek, hogy itt élünk a Kárpátok biztonságos ölelésében, messze a szélsőséges éghajlati körülményektől. Itt, ahol nem fenyegetnek tornádók, cunamik, földrengések. Igaz, van árvíz, jégeső, szélvihar, de a világ borzalmait nézve, még mindig azt mondhatjuk: jó helyre születtünk. Nem kell személyes érintettség ahhoz, hogy a tévé képernyőjén, az újságok fotóin látottak elborzasszanak, megrendítsenek. Talán kicsit el is gondolkodunk.

Van, aki a világvége közeliségére gondol, mondván egyre több súlyos csapás éri az emberiséget. Mások úgy vélik csak a fejlett technikának köszönhető, hogy a világ legtávolabbi részén történtekről is szinte percek alatt értesülhetünk. Van, aki azt gondolja, ez nem rá tartozik, megvan neki itthon a saját baja, épp elég azzal törődni. Van, aki azonnal azt keresi, hogyan tudna segíteni a bajbajutottakon. Sokan, sokfélék vagyunk, de mindannyian kíváncsiak!

Médiaszakemberek szerint óriási kihívás ezt a kíváncsiságot ébren tartani. Lassan ugyanis immúnisak leszünk az emberéleteket kioltó események iránt. Egy közúti baleset már csak akkor „érdekes”, ha legalább négyen meghaltak, valamely hírességet érintett az ügyben, vagy más rendkívüli esemény ¬– orkán erejű szélvihar, görögdinnye nagyságú jégeső –, is közrejátszott a bekövetkeztében.  A Földgolyó túlsó felén történteknél, ha ezer vagy tízezer az áldozatok száma, már fel sem kapjuk a fejünket, legfeljebb a rendkívüli pusztítás kiszámíthatatlansága vagy épp ellenkezőleg az emberi mulasztás, esetleg a lehetséges magyar sérültek miatt olvassuk, nézzük a híreket.

 „A kínai földrengés áldozatainak száma közel 29 000!” – adják tudtunkra a legfrissebb híradások. A mentési munkálatok előre haladásával ez a szám folyamatosan változik, a romok alól napról napra újabb holttestek kerülnek elő. Talán még szörnyülködünk, de valljuk be, 28 900 vagy 29 000 – ebből a távolságból nem tűnik nagy különbségnek. Még mielőtt azonban elszégyellnénk magunkat érzéketlenségünk miatt, történik valami… A nagyszámok számok maradnak, de egyszer csak felértékelődik az egy!  „Szombaton 69 embert sikerült élve kimenteni a romok alól!”

„Vasárnap, 139 órával a katasztrófa után találtak rá egy férfira, aki a kisebb zúzódásokkal, jó pszichikai állapotban élte túl a szörnyű katasztrófát.” – látjuk a szalagcímeket, és meghatódunk, kicsit megkönnyebbülünk. Felébred az együttérzés, a remény, és átjár valami különös jó érzés.

Örülünk, mert visszakapjuk a hitünket, hogy a legsúlyosabb tömegszerencsétlenségben, a legvéresebb háborúban, a legpusztítóbb földrengésben is történhetnek csodák! Örülünk, mert újra hihetünk abban, hogy az egyetlen, megismételhetetlen emberi élet – amilyen a miénk is – igenis fontos, igenis számít!

Kapcsolódó anyagok:

$$537$$