Az érem másik oldala
2009. 05. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Minden sportot érdemes elkezdeni gyermekkorban. Ilyenkor fűznek a legtöbb reményt a lurkókhoz és ők is tele vannak ábrándokkal: „ranglista első helyezett leszek!”, „én leszek a legjobb és a világbajnokságra is kijutok!” – csillan fel a szemük a jövőt tervezgetve. Ám az álom nem mindig válik valóra. A gyermeksportolók közül csak nagyon kevés igazi sportoló kerül ki – lásd a 10 fős tornacsoportból csak 2-3, de van olyan asztalitenisz klub, amelyik egyetlen nagy nevet sem nevelt ki, pedig volt rá lehetőség.
Nem mindegy kinek a keze alá kerül gyermekünk. Gondosan válogassuk meg az edzőt, mivel e hivatás beteljesítésére születni kell! Egyszerű példának okán vegyük az előbb említett asztalitenisz sportegyesületet! A klub vezetőedzője egy „soványnak nem mondható”alak, aki ugyan valamikor pingpongozott, ám a gyerekekkel való foglalkozás nem az erőssége. A kicsik minden egyes alkalommal megborzongtak, bármikor bejött az edzőterembe, a versenyeken pedig rendszeresen sírva fakadtak üvöltő hangja és borzalmas kritikája hallatán. Tehát nem csak lehordta a kisgyerekeket, de meg is alázta a többi edző és versenytárs előtt. Olyanra is volt példa, hogy ha kicsit hóbortosabb napja volt egy kislánynak – ami egy gyerekkel időnként előfordul –, elintézte egy asztalra fektetéssel és egy erős fenékráhúzással. Finoman kifejezve: nem egy ifjonccal utáltatta meg a sportot.
Milyen út vezet a profi – jelen esetben – asztaliteniszező kineveléséig? Rendkívül rögös és baromira nehéz. A nyári edzőtábor nem móka: reggel 9-től délig edzés – 10 perces szünetekkel, három óra pihenő, majd 3-5-ig szintén edzés és 5-6-ig kondi. 10 kör futás 20 perc alatt, majd ez minden egyes nap növekedett egy körrel és 2 perccel. Az állóképesség fontos, na de pont pingpongnál, ahol két lépés és az asztal másik végénél vagyunk? Az ember nem is gondolná, hogy ilyen lábizomzatra van szükség, igaz?
Vannak kiváló tehetségek, akik végigedzették az összes nyarat, mindig a ranglista élén szerepeltek, ám ma már eltűntek a süllyesztőben. Mi vezethetett idáig? A kis csapatból többen ott hagyták az edző miatt az egyesületet, így az széthullott. Az edzőterem, a vezető hanyagsága miatt teljesen leamortizálódott, a parketta kikopott, az asztalok szétestek, az öltözőben úrrá lett a káosz, felbukkantak a csótányok és a patkányok. A felnőtté vált csapatnak – amely ma is gyenge lábakon áll –, ilyen körülmények között kellett edzenie és a versenyeken az ellenfelet fogadnia. A termet azóta ledózerolták, így a szégyentől megszabadultak a versenyzők. Az egyesület csak eszme, hiszen edzőterem nélkül csupán a neve maradt meg.
A mindennapos lelki gázolások és szégyenkezések a sportolók életére is rányomta bélyegét. A történtek hatására másképp gondolkodnak dolgokról – ami nem mindig helyes. Értékrendjük más és néhányan rájöttek arra is, hogy az alkohol „megoldja” a problémákat... A sportkörökben mindenki mindenkivel kavar, és mindenki tud mindent. Ám a csoporthoz való tartozás igénye mégis erősebb mindennél. Innen a legnehezebb szabadulni. Sokan nem is akarnak más egyesületbe menni, egy új sport elkezdéséhez pedig már túlkorosak. Marad a pingpong és a havi kb. 20.000 Ft. Merthogy ennyi a fizetésük. A sport egy életforma – nem mindig irigylésre méltó.