Az idegkimerültség

2008. 10. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Érdekes, hogy az idegkimerültség, vagy ahogy a súlyosabb esetekre mondják, idegösszeroppanás, mint betegség, nem szerepel az orvostudomány szótárában. Ilyen betegség nem létezik, legfeljebb az idegesség, – más néven, neurózis –, egyes formáit nevezik így. Ha kifejezetten ilyen betegségről nem is beszélhetünk, de bizonyos lelki folyamatokról, idegállapotról igen. Felvetődik – nyilván néha a te részedről is – a kérdés: kimerülhetnek-e, kifáradhatnak-e az idegek? Az ember idegei nem mondanak csődöt, de jelentkezhet krónikus fáradtság, túlzott ingerlékenység, valamint vegetatív panaszok. A panaszokat azonban nem mindig a túlzott fizikai vagy szellemi megterhelés váltja, ki hanem sok esetben az egészségtelen életmód, a helytelen életritmus. Szervezetünk, – egyénenként változóan – rendelkezik kisebb-nagyobb alkalmazkodási képességgel. Ez természetesen függvénye az edzettségi állapotnak, de ugyanakkor összefügg azzal is, hogyan és milyen módon élünk szellemi és fizikai adottságainkkal.

A környezeti hatásokra, a váratlan ingerekre reagál az ember. A váratlanul kiváltódott akciókra, reakcióval felel az idegrendszer. Mennél nagyobb az „akció”, annál erőteljesebb a reakció. A fokozott, ismétlődő izgalom folyamatos, és állandó feszültséget teremt, és ha ez hosszú ideig fennáll, csökken az idegrendszer ellenálló képessége.

 

Ha az így keletkezett neurózis az izgalmi és gátlási ingerek túlfeszítettségének következménye, károsíthatja az egészséget, és ekkor már nevezhetjük idegkimerültségnek.

Tüneteit sajnos sokan ismerjük. Közéjük tartozik a túlzott ingerlékenység, kedélyhullámzás, és más hasonlók. Ha a beteg megfelelően kipiheni magát, az idegkimerültség tünetei elmúlnak. A te közérzetedet is döntően befolyásolja, hogyan használod fel a szabad idődet, hogyan pihensz, és általában milyen életmódot folytatsz. Középkorú emberek gyakran nem azért szenvednek krónikus betegségben, mert helytelenül táplálkoznak, keveset mozognak, hanem többek között azért is, mert minden nap idegeskednek, mérgelődnek. Talán hasznosak lesznek az alábbi tanácsok! • Sohase reagálj túlságosan a látszólag nehéznek tűnő kérdésekre!  • Ne törődj feleslegesen a rajtad kívül álló dolgokkal!  • Tanulj meg olykor nemet mondani! • Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy az adott kedvezőtlen helyzeten javíts! • Figyelj fel kellő időben a túlfeszítettség jeleire! • Ne fordulj ilyenkor az alkoholhoz, vagy a dohányzáshoz!  • Keress inkább megfelelő kikapcsolódást, ami örömet okoz! • Legyél egy kicsit önző magadhoz! Kapcsolódó anyagok: $$849$$

$$779$$

$$535$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top