A nagy áradás kezdetén azt gondolták, hogy Ozirisz jóságos egyiptomi király feltámadt: ünnepeket és vígasságokat rendeztek az egész országban. Ezután a folyó – szinte kimértnek látszó szabályossággal – áradt. Nyári napfordulókor, melyet Hórusz személyesített meg, megdagadt, az őszi éjnapegyenlőségkor leapadt. A csillagok járását olyan szabályosan követte, hogy szinte földi csatlósuknak lehetett volna mondani, és az egyiptomi szimbolika valóban „az egek földi utánzójának” nevezte el. 

A mezei munkát állandó szabály szerint osztották be. Az egyiptomi hónapok háromszor négyes csoportot alkottak, amelyeket annak sora szerint az áradás, a magvetés és az aratás jellemzett. A jelenségek váltakozása még jelenleg is olyan, mint amilyen az ősidőkben volt, a munkálkodásnak és az esztendőnek három egyenlő részre való felosztása még most is éppen olyan határozott. Minden dolog úgy történik majdnem, mint évezredekkel ezelőtt. Az egyiptomi hónapok 30 naposak voltak, és három tizedre osztották őket. Öt pótló (epagomén) nap 365 napra egészítette ki az esztendőt, amely kissé rövid volt. Ezt nevezték „hozzávetőleges évnek”, mert nem volt elegendő arra, hogy az égi jelenségek idejét a naptárban változatlanul megtartsa. Az egyiptomiaknak már nagyon régen észre kellett venniük, hogy vallás-csillagászati ünnepeik, melyeket a csillagok járásához igazítottak, az évek folyamán elmozdulnak. A Sirius csillag, vagy a Sothis hajnali felkelése, mely az áradást jelezte, mezei munkáikat már ősidők óta szabályozta. Időszámításunk előtt több évszázaddal ez a hajnali felkelés az év első napján köszöntött be, és a hónapok megegyeztek azokkal a természeti jelenségekkel, melyekről a nevüket kapták. Valószínű, hogy ebben a nagyon régi időben állapították meg a hozzávetőleges évet. Mivel azonban 365 nap valamivel rövidebb időtartam a Nap keringésénél, a Sirius hajnali felkelése is az idők folytán hátrébb esett a naptárban, úgy, hogy valamennyi hónapon át kellett mennie, hogy végül is a kiinduló pontjára jusson. A legtöbb megfigyelő az évet 365 és negyed naposnak számolta, és azt mondta, hogy 1461 hozzávetőleges év elteltével, amely tartam 1460 juliánus évnek felel meg, az égi jelenségek visszatértek kezdetbeli helyükre.  Mivel azonban az év a valóságban valamivel rövidebb 365 és ¼ napnál, 1505 juliánus esztendőt kell számítani. Így azután a Sirius hajnali felkelése a következő évekbe esett a hozzávetőleges egyiptomi esztendők kezdetére, vagyis első napjára: ie. 3284-ben, ie 1779-ben, ie 274-ben és 1233-ban a hozzávetőleges év már nem volt használatban. Ie. 24-ben fogadták el Egyiptomban a 365 ¼ napos alexandrinus évet, az úgynevezett maradandó évet. Az a tizenöt évszázad, amelynek elteltével az évszakok a hónapokkal ismét összevágtak, igen hosszú periódust képezett, mely a történelemnek, úgyszólván, egy-egy nagy állomását jelezte. Ennek a periódusnak a jelképe a vennu-madár, a bibicz volt, melyet a görögök főnix-nek neveztek, amely egyúttal az emberi élet ciklusát jelképezte. A kőkoporsókba helyezett Gyász szertartásoknak, avagy a Halottak könyvének egyik metszete a ravatalon fekvő múmiát és egy emberfejű sólymot ábrázol. Az emberfejű sólyom a halott felé repül, és oda viszi neki a karikával ellátott keresztet, az élet jelképét, egy T betűt, melynek tetejére egy O vagyis markolatul szolgáló karika van illesztve. Kapcsolódó anyagok:

$$1436$$ 

$$1177$$ 

$$1345$$