Hogyan újuljunk meg?

2008. 10. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Életünk egyik legszebb pillanata, amikor kislányból nővé érünk. Ösztönös és igen erős a késztetés, hogy a gyerekruhákat a szekrény mélyére rejtsük és rövidszoknyát, kivágott blúzt, divatos kiegészítőket aggassunk magunkra. Szüleink aggódó tekintete követi a nővé válás folyamatának külsőségeit, miközben az irigykedő lányok és a felizzó szemű srácok tekintete egyértelmű jelzés, hogy jó úton járunk.

Később azonban már nem ennyire szép a helyzet. Házasság és gyerekszülés – és tinis alkatunk végleg eltűnik. Negyvenévesen meg egyébként sem lehet úgy öltözködni, mint egy húszéves, hiszen a legjobb esetben kiröhögik az ember lányát, az 50. vagy 60. életévet betöltve úgy érezzük, végleg le kell számolnunk a ma divatosnak tartott öltözködési módokkal.

Mert bizony, ez a legnagyobb probléma: a mai divat szinte kizárólag a huszonéveseknek szól, a kifutókon serdületlennek tűnő, vagy a legjobb esetben húszéves szépségek mutatják be a kollekciókat. Ha egy boltba betévedünk, akkor kétféle ruhát kaphatunk csupán: az egyik a tizenévesek divatja, a másik pedig öregasszonyos, idejétmúlt göncök egyvelege.

Ha elérkezett az idő, hogy stílust váltsunk, akkor a következő dolgokat vegyük figyelembe: • Ne egy katalógus alapján keressünk magunknak új stílust, mert ami a képen jól mutat, az nem biztos, hogy jól áll! • Ne kapkodjuk el a dolgot, ha egyszerre kidobjuk az összes régi ruhánkat, és bevásárolunk egy rakás újat, akkor könnyen ott találhatjuk magunkat zokogva a szekrény előtt: nincs egy göncöm, ami jól állna és felvehetném!

• Próbálgassuk a ruhákat a boltokban, ízlelgessük, melyik tetszik. Ha az eladó emiatt mérges, magára vessen, neki az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy akadályozza vásárlásunkat.  • Ha valami jól áll, az még nem jelenti azt, hogy azonnal meg is kell venni, hiszen lehet, hogy mégsem érezzük jól magunkat benne. Emlékezzünk csak vissza Lady Diana gyönyörű, ízléses ruháira: feltehetően a legtöbb nőn csodásan állnának ezek a darabok, mégsem hordaná mindenki szívesen ezeket az elegáns ruhadarabokat. • Ne csak a ruhákra gondoljunk, hanem a színösszeállításra és a kiegészítőkre is. Lehet, hogy a stílusunkat úgy találjuk meg, hogy teljesen egyszerű, olcsó, hétköznapi ruhákat veszünk fel, ám a színösszeállítás és a kiegészítők egyedivé és igen csinossá varázsolják megjelenésünket. • Hallgassuk meg mások véleményét, de csak magunkra és a megérzéseinkre hagyatkozzunk. Senki nem tudja jobban nálunk, hogy melyik ruhában érezzük jól magunkat! • Ne feledjük, hogy az átalakuláshoz idő kell. Nemcsak a testünk változik az évek haladtával, hanem a személyiségünk is. Szánjunk sok időt erre a lelki munkára: megtalálni új személyiségünk és testünk harmonikus egységét!

Bújjuk a divatlapokat, járjuk a boltokat, beszélgessünk a témáról barátokkal, kollégákkal, a fodrászunkkal, az eladókkal…, mindenkivel, akivel lehet. S ha valaki emiatt hiúnak találna minket, ne törődjünk vele! Ugyanis egy megfelelő új stílus kialakítása alapja jó közérzetünknek, s ha sikerül megvalósítani, a hatását mindenki látni és érzékelni fogja. Kapcsolódó anyagok:

$$380$$

$$289$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top