A rendőrség idén februárban szerzett tudomást az abaújvári gyermeklány akkor már harmadik hónapos terhességéről, amikor is erőszakos közösülés miatt az encsi rendőrkapitányság azonnal eljárást indított. Az apáról csak annyit lehet tudni, hogy akit a kislány megnevezett elutasítja a feltételezést, ezért DNS vizsgálatra van szükség.

Ebben az évben csak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban kilencvenhat tizenhat éven aluli lányt vettek fel az osztályra szülés, vagy más nőgyógyászati beavatkozás miatt, akik közül három még a tizennegyedik életévét sem töltötte be, és néhány napja hagyta el az osztályt egy tizenhét éves kismama, akinek az akkori volt a harmadik császármetszéses szülése.

Pontos adatok nem is igen léteznek arra vonatkozólag, országos szinten hány kiskorú kerül másállapotba évente, mivel ilyenkor az anya és a család is igyekszik titokban tartani a terhességet, gyakran még a szülést is. A probléma mindenesetre fennáll, és nem csökken. Ennek oka lehet az erkölcs teljes mértékű semmibe vétele, nincs és nem is szükséges mások tisztelete, a nő, a lány, az anyaság védelme. A gyerekek kiszolgáltatottsága egyre nagyobb méreteket ölt.

A másik oldalról a lányok hamar fejlődnek, fizikailag gyorsan kialakulnak a másodlagos nemi jellegek, (ez azonban nem valószínű egy 11 éves lány esetében). A lelki és szellemi fejlődés pedig jócskán alatta marad a testi fejlődésnek, különösen az etnikumoknál, hasonlóképpen a déli népekhez. Vélhetőleg a felpörgetett életritmus is sokat ront a helyzeten.

Mai látszólag igencsak gyermekcentrikus társadalmunkban időt és szeretetet – amire a cseperedő léleknek leginkább szüksége volna –, egyre kevesebbet tudunk utódainkra fordítani. Az ilyen gyerekek sokkal könnyebben a perverzió, a tudatlanság, vagy a kóros szeretetéhség áldozatává válnak. Mit tudhat a gyermekvállalásról az, aki még jószerével maga is gyermek és a babaszoba lakóival, játék babákkal, nem hús vér csecsemővel kellene, hogy „játsszon”? Milyen tudattal jön-megy az ilyen kislány, akinek még az iskolapadban lenne a helye, és aki, ha mást nem, azt biztosan tudja, érzi, hogy szégyelleni való, titkolni való dolga van.

Ki lehet heverni egy ilyen traumát? És az ő gyermeke, aki számára életkezdésnek szerető család helyett ott van az intézet, vagy egy éretlen, traumatizált anya. Két induló élet, mindkettő már az elején megpecsételve. Mit lehetne tenni? Bizony nem sokat. Jó lenne, ha a tanár a személyiségi jogok ellenére gyanús esetekben szólhatna a családsegítőknek, ha a különösen veszélyeztetett családokhoz többször kijárhatnának szociális munkások, karitatív szervezetek, stb. Azonban a mai világban nem tanácsos másokon segíteni, az orrunkat mások dolgába ütni.

Arra viszont odafigyelhetünk, hogy saját környezetünkben gyerekek maradhassanak a gyerekek és, ha pozícióba kerülünk, segítsünk más fiataloknak is legalább egy bizonyos határig, hogy ne csupán kiégett, sérült fiatalokból álljon a jövő társadalma.

(A képek illusztrációk, az érintettekről nem közölhetünk fotókat - a szerk.)