Biztos találkoztunk már olyan apróságokkal, akik minden indok nélkül egyszer csak odacsapnak, furcsán és dühödten reagálnak a különös helyzetekre. A mosolygós szőke copfos kislány odacsap, hajat húz, néha rúg és harap is. Vagy a teljesen szelídnek hitt kislegény lekever egy pofont és utána teljesen ártatlan fejjel néz ránk, és csodálkozik reakciónkon. Az ilyeneket le lehet kezelni egy nem szabad, vagy egy meglepetésszerű kézre csapással. Egy idő után vagy kinövi, vagy leszokik a pofozkodásról, ütlegelésről. Az ilyen gyerekek legtöbbször a szülők reakcióját utánozzák. Előfordul, hogy anyuka vagy apuka pár nehéz helyzetet, amikor a gyerkőc rosszat csinál egy ütéssel intézik el. A gyerek ezt nem érti, sőt úgy fogja fel, ha zavaros helyzetbe kerül, akkor ütni kell. Hisz anya és apa is így csinálja. Tehát a gyerek verése semmi jóval nem kecsegtet. A félelem a kikapástól újabb görcsös helyzeteket idéz elő a gyerekben, így a stresszes helyzetekben agresszióval fog válaszolni. Egy – két nevelő célzatú fenékre csapással nem dől össze a világ, de ne bántsuk a gyereket. Inkább érezzük át, mit gondolhat, és a megmagyarázást, a figyelem elterelését használjuk. A kanadai kutatók által említett ingerült, agresszív szülői reagálás például a gyermek szükségleteinek, végső soron önálló létének átmeneti visszautasítása. A dühös felnőtt arca a gyermeknek azt tükrözi vissza, hogy "szörnyű vagy, agresszív vagy, így nem kellesz nekem" . Ez olyan üzenet, amely a gyermek még kialakulatlan személyiségét alapjaiban veszélyezteti. Ezt úgy tudja elkerülni, hogy "leszokik" arról, azaz meg sem tanulja, hogy az anya érzéseit, belső állapotait felismerje, arcáról leolvassa. Ez hosszú távon tragikus következményekkel jár, mivel a másik ember érzéseinek felismerése alapvető emberi készség, e nélkül egész életében nehézségei lesznek a mások megértésében. A másokkal való összehangolódás és az együttérzés képessége nem fog kialakulni. Az együttérzés pedig hatékony korlátozója a mások elleni agressziónak, mert ha képesek vagyunk átérezni a másik fájdalmát, az fékezően hat agresszív törekvéseinkre. Ha az anya közelsége gyakran fenyegető, akkor ez a korai tapasztalat később minden emberi közelséget kiszámíthatatlanná és fenyegetővé tesz az ilyen gyerek számára. Így már jobban érthető, miért reagál másokra agresszíven. Ha mi mégse reagálunk ingerülten és agresszíven a gyerek viselkedésére, és ennek ellenére agresszív, akkor érdemes egy szakembert felkeresni, aki segít megfejteni, miért cselekszik így gyerekünk. Mert az agresszív óvodásból, ahogyan a kutatások igazolták, könnyen lesz agresszív iskolás, agresszív kamasz és felnőtt, aki aztán majd nem tudja megfelelően kezelni saját gyermekeit. Így a kör bezárul. Tegyünk ellene.