Babázás az Energyvel 1. (x)

2009. 12. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Végérvényesen viszont csak azóta tettem le a voksom a „hasonlót a hasonlóval” elv mellett, amióta megvan a kislányom. Ha bármilyen egészségi problémánk van, az első gondolatom most már a homeopátia és az alternatív gyógymódok, nem pedig a gyógyszeres orvoslás. Lizi életének első évében számos bajára, bajunkra jelentett megoldást az ENERGY valamelyik terméke. Ezért arra gondoltam, megosztom másokkal is a tapasztalatainkat, hátha a többi anyuka is szívesebben válogat közülük, mint a patikából. Szoptatás, hajhullás: Gynex Volt egy időszak az életünkben, amikor felmerült, hogy kevés az anyatej. A GYNEX néhány hét alatt megoldotta a problémát. Aggodalmaim elmúltak, Lizus nagyon szépen kezdett gyarapodni, és kiegyensúlyozottabb, boldogabb baba lett. Nos, ez a sikertörténet a mai napig tart. Van, akinek ez természetes, én a legszebb álmaimban sem mertem volna remélni. Már egyéves múlt, és még mindig szopizik. Kap persze mást is, de amikor csak szüksége van rá, van tejcsink, és ez rendkívül boldoggá tesz mindkettőnket, illetve az egész családot. Minden szoptatós kismamánál jelentkezik előbb-utóbb a hajhullás, ami a hormonváltozások következménye. Persze nem tűnik nagy ügynek, de bizony nagyon elkeserítő, amikor a terhesség alatt elképesztően dússá vált hajunk gyakorlatilag csomókban kihullik. Mindig mindenhol haj van, ezért csak összefogva lehet hordani a frizurát, és ez nem sokat segít a kismama amúgy sem fényes önértékelésén. Bár a szopizás miatt szedtem a GYNEX-et, véleményem szerint az hozta helyre a hajhullást is.

Nálam a harmadik hónapban került mindez napirendre, csakúgy, mint a pattanásos arcbőr – mindkettő megszűnt a GYNEX-kúra során. Az már csak hab a tortán, hogy sok aggodalmamtól sikerült megszabadulnom. Egyébként is alaptermészetem a folyamatos mérlegelés, vívódás, ebben az érzékeny időszakban pedig ezek a tulajdonságaim még inkább előtérbe kerültek. A GYNEX-szel aztán kiegyensúlyozottabban, nyugodtabban tudtam megélni a korai hónapokat. Vitaminok, energiahiány: Fytomineral, B!omultivitamin Azt hiszem, nem kell részleteznem, mennyi vitaminra és energiára van szüksége egy kisgyerekes anyukának, főként a szoptatás időszakában. Sokan ajánlják, hogy folytassa az ember a magzatvédő vitamin szedését, illetve szedjen vasat. Mivel szülés után alaposan lefogytam, sápadt voltam, mindenki unszolt, mondván: ez az egyetlen megoldás. Egy hétig be is vettem őket ismét lelkiismeretesen, de aztán kénytelen voltam abbahagyni. Amit ugyanis sokan elfelejtenek: a vaskészítmények szorulást okozhatnak. Szülés után pedig nemcsak vashiány lép fel, hanem bizony igen gyakori az aranyér is. A FYTOMINERAL-ra váltottam ekkor, amelytől természetesen nem adódtak ilyen problémáim, mégis több lett az energiám, tehát a szükséges vitaminok bekerültek a szervezetembe. A GYNEX mellett is meghagytam a FYTOMINERAL-t. A tavaszi fáradtság időszakát aztán a B!OMULTIVITAMIN-nal vészeltük át. Jó eredménnyel, hiszen Lizink még mindig sokat szopizik. Inkább csak műkedvelésből eszegeti a pépes és darabos babakajákat. Csupán azért nem aggódom emiatt, mert szemre is látszik: teljesen egészséges, szépen gyarapodó kislány, csajos kis párnácskákkal, combival, pofival. Tehát rendben lehet az anyatej mind vitamin, mind tápanyagok tekintetében. Aranyér, pelenkakiütés: Ruticelit Ha jól tudom, gátvédelem ide, intim torna oda, bizony a kismamák nagy része találkozik aranyérproblémával szülés után. Én úgy tapasztaltam, ez az egész terhesség-szülés történet legkellemetlenebb része. A gyógyszertárban kapható krémek és zselék, a gyógyszerekről nem is szólva, szoptatás alatt ugyebár nem használhatók. Egyet találtam csak, amelyik igen. Ezt sem lehet azonban tartósan alkalmazni. Az aranyérnek pedig már csak az a „szokása”, hogy éppen azoktól a dolgoktól nemigen akaródzik elmúlni, amiket a gyermekágyas időszakban az anyukák sokat csinálnak: hasfájós kisbaba ringatása, emelgetése, vastartalmú tabletták szedése, rendszertelen étkezés (sok ajándék csoki, vigaszképpen, szénhidrátok, kevés rost), babakocsi-tologatás hegynek fel és le (mert legalább egyszer aludjon napközben nagyot a baba), sok ülés szoptatás közben. (Persze fekve is lehet szoptatni, főleg ha valakinek nem 40-50 percig eszik a picikéje, mert akkor a kedves anyuka is elalszik esetleg mellette, és megette a fene a kiságyba szoktatást, házimunkát, miegymást.)

A hosszan meglévő, időnként nagyon fájdalmas és pocsék közérzetet okozó tünetek nyilván nem tűntek el varázsütésre, amikor az egyetlen, szoptatás alatt megengedett gyógyszertári készítmény mellett a RUTICELIT-et is bevetettem. Viszont azonnal sokat javult a helyzet, így amikor a másik szert már nem lehetett használni, akkor maradtam az ENERGY-krémnél. Két-három hétig tartott ugyan a teljes gyógyulás, de a tünetek fokozatosan elmúltak. Kíméletes, azonnali nyugtató hatást nyújtó krémre a kisbabáknak is gyakran lehet szükségük. Lizusnak leginkább a popsiját kentem vele, amikor egyszer-egyszer pelenkakiütés jelent meg. A legjobb ilyesmire nyilván a szabad levegő, de télen erre nem sok esély van egy csöppségnél. A RUTICELIT viszont remekül megnyugtatta a piros kis bőrét. Bukás, koszmó, ekcéma, övsömör: Protektin A PROTEKTIN-t egyszer ajándékba kapta Lizus a barátnőnktől, mert egy időben nagyon sokat bukott. Vagyis az elfogyasztott anyatej tetemes része vagy szopizás után, vagy egy-két óra elteltével visszajött. Mint sok gyerekbajról, erről sem igazán tudják, mi az oka, és a babák egyszer csak kinövik. Mi már ebben a stádiumban, vagyis a jelenség vége felé jutottunk hozzá a PROTEKTIN-hez. Nem tudom egyértelműen, hogy a krémtől történt-e javulás, vagy netán éppen megérett már a gyomra, nyelőcsöve a mi kislányunknak a táplálék feldolgozásához. Úgy gondolom, mindenkinek megéri kipróbálni, aki ezzel a gonddal küszködik. A nyelőcső és a gyomor feletti bőrfelületre, illetve az arcon a gyomor reflexzónájának megfelelő területre érdemes kenni.

Nemcsak az emésztőrendszer gondjaira hat azonban jótékonyan ez a krém. Mi akkor is használtuk, amikor Lizinek koszmós lett a fejbőre. Biztosan több anyuka elköveti azt a hibát, amit én, hogy a kicsi, hajjal még alig dicsekedő babájának nem mossa mindennap a fejét. Főleg ha éppen ősz vagy tél van, és a csöppség amúgy is utálja a fürdést, különösen pedig utána a törülközést. Babaolajat, ugyebár, nem szívesen ken rá az ember, így bevetettük a PROTEKTIN-t. Aztán következett a fürdés, fejmosás, és fésűvel szépen le lehetett kapargatni az alvó babácska fejéről a kis szennyeződéseket. Azóta persze már jobban figyelek erre, így a kezelést szerencsére nem kellett megismételni. A szülés-szoptatás időszakában, ha valakinek olyan érzékeny a bőre, mint nekem, valószínűleg szintén meglepő újdonságokkal kell szembenéznie. Gondolom, a vitaminhiány, a sok hormonváltozás és nem utolsósorban a rengeteg kézmosás, fertőtlenítés hatására a bőrömön addig soha nem látott elváltozások jelentek meg. A könyökhajlatomban és mindkét gyűrűsujjamon, először csak a gyűrűk közelében, majd távolabb is, ekcémás, egyre terjedő foltok alakultak ki. PROTEKTIN-nel kentem mindegyiket, és itt sem egyik pillanatról a másikra, de szépen eltűntek a foltok.

Aztán nemrég két helyen ismét előjöttek, de ezzel egy időben a hasam felett is furcsa foltok képződtek. Először úgy nézett ki, mint négy, erősen duzzadt csípés, aztán hamar kiderült, ez nem lehet csípés. Hólyagos lett, bevarasodott, és az egész fájó, vörös duzzanat terjedni is kezdett. Mivel először ekcémás foltnak véltem, PROTEKTIN-nel kezdtem kenni. Mikor eldurvult a helyzet, akkor sem tudtam jobbat, hiszen 2 hét is eltelt, mire időpontot tudtam szerezni egy bőrgyógyászhoz, ami manapság nem kis mutatvány. Mire eljött a vizsgálat ideje, a fél tenyérnyi terület már gyógyulni kezdett. A bőrgyógyász viszont rögtön felismerte: ez bizony övsömör volt, de már nincs semmi teendő, mert gyógyultnak lehet tekinteni. Úgy gondolom, ez nem rossz eredmény. Ha jól tudom, az övsömör nagyon kellemetlenné válhat, és nemhogy 2 hét, de 2 hónap sem sok (gyógyszeres kezelés mellett) a tünetmentesség eléréséig. Mindebből bárki megértheti, ha azt mondom: a PROTEKTIN nálunk nélkülözhetetlen kincs lett. Dufka Hajni Pécel További információ és ingyenes orvosi tanácsadás az Energy honlapján. (Folytatjuk)



Szerző

donna.hu



Scroll to Top