Beszédes rajzok

2009. 04. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mi mindent lehet kiolvasni gyermekeink rajzából? A rajzokból megállapítható a gyermek akarati-érzelmi élete, közösségi igénye, önmagáról alkotott véleménye, késztetései, hogy mit gondol az őt körülvevő családról és világról, s ehhez csak néhány papírlap, és egy színes ceruzakészlet szükséges. A rajzokat egy szakember másképp értékeli, mint egy laikus szemlélődő. A grafológus a rajz elhelyezését, a színeket, a formákat, azok méretét, a vonalvezetést vizsgálva, a jelentésüket értelmezve készíti el a gyermek személyiségképét. (Részletes cikkünk: $$3155$$ )

Szakértőnk, Ihász Judit grafológus évek óta foglalkozik a kézírások elemzésével. Grafológusi tudására alapozva megismerkedett a rajzelemzéssel is, elsajátította mind a felnőttek, mind a gyermekek rajzának elemzési módszerét. (Ihász Judit bemutatkozását megtalálod a szakértők között.)

Judit 5-12 év közötti gyerekek rajzait várja. 

A rajzok ne legyenek régiek, hisz a gyermekek pillanatnyi élmények hatása alapján rajzolnak! A gyereknek a színes ceruzák mellett grafitceruza használatára is legyen lehetősége.

Megkérjük a szülőket, hogy lehetőség szerint két rajzot küldjenek, kérjék meg a gyereket, hogy az egyikre rajzoljon házat, napot, fát, és ezeken kívül bármit, amit még szeretne. (Ne mondjon számot a szülő, tehát ne mondja, hogy egy házat, egy napot, egy fát, hanem csak házat, napot, fát, a gyerek döntse el, miből mennyit rajzol.)  

A másik rajz ne legyen irányított témájú, tehát szabadon rajzolja meg a gyerek. Ez a rajz lehet egy néhány nappal korábbi spontán rajz is.

Nagyon fontos, hogy a szülő ne határozza meg (a nap, ház, fa rajzolására irányuló kérésen kívül), hogy mit, hova és milyen színnel rajzoljon, bízza azt a gyermekére.

A rajz hátuljára kérjük ráírni a gyerek nevét, korát, bal-jobb kezességét, van-e valamilyen betegsége, szed-e gyógyszert, ami a mozgást befolyásolja, adott-e címet a gyermek a rajznak, személyek esetén ki kicsoda a rajzon.

A rajz mellett szükséges a szülő aláírásával ellátott hozzájárulása is. (A hozzájárulásnak azt kell tartalmaznia, hogy X.Y. szülő beleegyezik, hogy Ihász Judit grafológus gyermeke rajzát elemezze, és a rajz, valamit az értékelés a Donna.hu-n megjelenhessen.) Érvényes engedély nélkül szakértőnk nem foglalkozhat az adott rajzzal!

A rajzokat postai úton küldjétek be, ne e-mail formájában, mert igen sokat számít, hogy a gyermek például megnyomja-e a ceruzát, a rajzlap melyik területét használja fel, stb.

Szakértőnk a Donna.hu-n fogja elemezni a rajzokat, vagyis mind a rajzok, mind az értékelés nyilvános! Ezért kérünk benneteket, hogyha nem szeretnétek, hogy nevetek is megjelenjen, akkor egy jeligét adjatok meg, vagy egy valódi (esetleg kitalált) kereszt- vagy becenevet.

Kedves kíváncsi szülők! Ha szeretnétek többet megtudni gyermeketek lelki életéről, érzéseiről, akkor küldjétek be a rajzokat a következő címre: Generál Média Kft. Budapest, Galamb u. 4. 1052

A Donna-hu csapata



Szerző

donna.hu



Scroll to Top