Dóriról már telefonbeszélgetésünk alapján megállapítom, hogy mindennek megadja a módját, találkahelyként sem tucathelyet jelöl meg, hanem egy régivágású, ma talán művészmoziként emlegethető filmszínházat, a Toldit. Míg várom, telefonál: ne haragudjak, de kicsit késni fog, elhúzódtak a dolgok... Közvetlensége, bájos dinamizmusa alapján érzem, olyan emberrel fogok találkozni, aki szeret élni, minél több különleges gyümölcsöt leszakítani az élet fájáról. Érkezésekor megjelenésén kicsit meglepődöm, hiszen egy sportos, filigrán lány áll velem szemben.
− Nem látszik rajtad, hogy ”szereted a hasad” − közlöm kis irigységgel, szinte köszönés helyett. −Azt hiszem, azáltal, hogy főzök, tudom, mit eszem, talán jobban meg tudom adni a szervezetemnek, amire szüksége van, ezért marad kevesebb rajtam, és persze az evés mellett a sport is szerves része az életemnek − válaszolja nevetve. De komolyan, hogy kezd el egy mai huszonéves a kulináris élvezetek után érdeklődni, amikor a gyorsételek társadalmát éljük, és sok nő szinte státusszimbólumként emlegeti, hogy nem tud főzni.
− Anyukám is jól főz, nálunk amióta az eszemet tudom, reformkonyha volt, és amikor a gimnáziumi éveim alatt Amerikában voltam cserediák, nagyon kezdtek hiányozni az otthoni ízek. Tudod, az Egyesült Államokban nem túl széles az otthon főzött ételek repertoárja. És mivel más nem csinálta meg nekem, belekezdtem magam... Nemsokára a vendéglátó családom is az én főztömet ette. Hazatérésem után is szívesen tevékenykedtem a konyhában és a későbbiekben is többször éltem, jártam külföldön, imádok utazni, nagyon érdekelnek a különböző kultúrák étkezési szokásai. Az első dolgom majdnem minden új helyen, hogy megyek a piacra. A barátaim legtöbbje hasonló beállítottságú, általában együtt utazunk. A piacon vannak a legjobb kifőzdék, a helyi emberek, próbálunk kommunikálni… Indiában nem volt nehéz, Thaiföldön, Kambodzsában beszélnek angolul, Közép-Amerikára én készültem egy kicsit spanyolul, hogy legalább minimál konyhanyelven, el tudjak makogni, alkudozni. De nem is annyira szükséges a beszéd, hiszen az utcai kifőzdéknél rendszerint előtted készítenek mindent egy kis standon. Kambodzsában volt például, hogy a piactér előtt egy kis félreeső szegletben egy néni parázson, banánhéjban sütött valamit. Nagyon felkeltette az érdeklődésünket. Odamentünk, persze semmilyen nyelvet nem beszélt, de kicsomagolta, megmutatta, hogy rizs van benne, meg a közepében egy csík főtt banán. Életem egyik legjobb kajája volt, itthon is megcsináltuk, egyébként stickyrice-nak hívják.
Az utazásokról mindig megmaradt az az igényem, hogy itthon is egyem az ott fogyasztott ételeket és mivel sehol sem találtam, elkészítettem magam. − A blogodban írod, hogy hat éve vegetáriánus vagy. Nem nehéz úgy húsételeket főzni, hogy nem tudod megkóstolni? − Olyankor mindig még a szokásosnál is jobban izgulok, de sikerülni szokott. − Ennyi gyakorlattal még izgulsz? − Oh, persze, a barátaimat mindig előre figyelmeztetem, ha hozzám jönnek, hogy gyerekek, lehet, hogy ebből pizza rendelés lesz, bár most már egyre inkább csak mosolyognak rajta. − Ezek szerint még nem kellett pizzériához folyamodni segítségért. − Eddig nem, de sosem lehet tudni, már csak azért sem, mert gyakran kísérletezek.
− Beszéljünk egy kicsit a blogodról. Úgy tudom, elég frekventált... − Annyira azért nem, általában öt-hétezres a látogatottsága egy hónapban, nem nevezhető sztárblognak, de én ennek is nagyon örülök, erre sem számítottam.
− Hogy kezdted el írni? − Papírokon, jegyzeteken, össze-vissza voltak a receptjeim, kezdtek betemetni és egyre kevésbé igazodtam el közöttük, ha valamelyiket újra el akartam készíteni. Azért lett belőle blog, mert az bárhonnan hozzáférhető és gondoltam, annak esetleg mások is hasznát vehetik. − Miért gourmandula? − Amikor kitaláltam, hogy blogot fogok írni, nagy kör-emailezést kezdtem a barátaimmal, hogy nincs-e valami jó ötletük a névre, amiben benne van a gourmandság, illetve ami valamennyire tükrözi a személyiségem. Károly barátomnak mondtam, hogy pl. a mandula milyen jópofa szó, mire ő rögtön előállt a gourmandulával, és én azonnal tudtam, hogy ráérzett a tökéletes névre. Erre azóta is nagyon büszke. − Gondolod, hogy a jövőben majd valamilyen a bloggal kapcsolatos dolog lesz a munkád, mert hogy jelenleg teljesen más területen dolgozol, marketingesként. − Biztos, hogy nem, számomra ugyanis az egyik fő varázsa rejlik abban, hogy hobbiként, kikapcsolódásként csinálhatom a blogot, semmi sem kötelező benne. Egyfajta balanszot ad az életemnek a munkám mellett, amit szintén nagyon szeretek.
http://gourmandula.blogspot.com
