Határozott női hang szólt bele a telefonba. „Szia Lili, ugye, te vagy az? Vasárnap délután ünnepeljük Gábor apukájának születésnapját. Ha már együtt a család, téged is szeretnénk megismerni. Örülnék, ha el tudnál jönni.” A „persze, persze, ott leszünk” válasz után letette a telefont. Nyirkos volt a tenyere. Mindjárt harminc éves, és izgul egy családi bemutatkozás miatt – állapította meg meglepetten. Mióta megismerte Gábort, a fejében valahol hátul folyamatosan ott motoszkált: ennek a kapcsolatnak most tétje van. Most nem ronthat el semmit. Próbálta tudata mélyére száműzni ezt a gondolatot. Tisztában volt azzal, hogy a görcsös akarás soha nem vezet jóra, ha férfiakról van szó. Mégis vágyakozva gondolt az anyukája konyhájában elköltött nagy családi ebédek bensőséges hangulatára. A párolgó levesek fölött elhomályosult tekintetekre. A leves illatával együtt fölröppenő családi anekdotákra, amelyek afféle előételként vezették föl a hol mély, hol zajos családi beszélgetéseket, amelyek a közös étkezést körítették. „Milyen könnyű lenne, ha egy nagy közös családi ebéd lehetne a belépő Gábor családjába is” – gondolta Lili. A fiú családjában azonban nem volt szokásban a közös étkezés. Még a nagy családi ünnepek alkalmával sem az asztal körül gyűltek össze. „Most is ebéd utánra hívott meg mindenkit” – állapította meg Lili.
A közös vacsora csak elhatározás kérdése.
Miután letette a telefont, és izzadó tenyérrel, enyhén remegő lábakkal várta, hogy kissé megnyugodjon, Lili elhatározta, hogy Gáborral közös életében hagyománnyá teszi a közös vacsorákat. Egy óra a napból, amikor nem villog körülöttük a tévé, a telefonok néma üzemmódban félrevonulnak, nem ömlenek rájuk a hírek a rádióból, nincs a közelben sem újság, sem könyv. Csak Gábor és Lili van, és az együtt elköltött vacsora. Ahogy mindezt végiggondolta, eszébe jutottak azok az esték, amikor anya és apa viháncolva tettek vettek a konyhában. A közös terítés szinte már tánc volt. A gyerekek is mindig kaptak anyától valami apró feladatot közben. „Mosolyok és gömbölyű nevetés” – ez volt a legélesebb emléke azokról az estékről.
V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja újságírója néhány évvel később egy interjú alkalmával beszélgetett Lilivel. „Összeházasodtak. A lány az első, legszerelmesebb időkben fogadtatta el a fiúval a szabályt, hogy a közös vacsora soha, semmilyen körülmények között nem maradhat el. A lánynak komoly erőfeszítésébe került, hogy a napi rohanásban mindig elő tudja varázsolni a közös vacsorát” – mesélte V. Kulcsár Ildikó. De megérte a fáradozás, mert a fiút éppen ebbe a számára ismeretlen hagyományba belesimulva döntött úgy, ez az a lány, akivel ő boldog tud lenni.”
A „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás szerint azok, akik rendszeresen étkeznek közösen, a megkérdezettek 83 százaléka szerint jobb kapcsolatokat ápolnak a családtagjaikkal, jobb a szerelmi életük, és 48 százalékuk szerint kevesebbet veszekednek, mint azok, akik nem esznek együtt rendszeresen.
A 15 országban, közel 8 ezer megkérdezett részvételével elkészült „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatásból kiderült, hogy bár a válaszadók döntő többsége – 84 százalék – fontosnak tartja a közös étkezéseket, ezek száma mégis világszerte csökken. A magyarok többsége is aggódik a közös étkezések elsikkadása és ennek a családra gyakorolt hatása miatt. Honfitársaink még sincsenek felkészülve arra, hogy a több közös étkezés érdekében változtassanak az életvitelükön.
A „Knorr. Minden közös étkezés egy lehetőség…” kutatás azzal a célkitűzéssel készült, hogy felhívja a figyelmet a közös étkezések fontosságára és előnyeire. A Knorr hisz abban, hogy a kampány pozitív irányban változtatja meg az emberek hozzáállását, véleményét, és a közös étkezések pozitív hatásait megismerve mindannyian teszünk azért, hogy gyakrabban üljünk közös asztalhoz azokkal, akiket szeretünk. Hiszen minden közös étkezés egy lehetőség a szerelemre.
További információk a témában
