Riley B. King 1925. szeptember 16-án született egy Itta Bene nevű gyapotültetvényen, Mississippi államban. Sokszor a templom sarkában játszott, tíz centekért és néha szombat esténként akár 4 városban is fellépett. Gitárjával és 2,5 dollárral a zsebében stoppolt Észak - Memphisbe, Tennessee államba, ahol 1947-ben próbálta megkezdeni zenei karrierjét. Memphis volt az a város, ami minden fontos déli zenésznek otthont adott, és ami támogatta azt a nagy és versengő zenei közösséget, ahol szinte minden fekete zenei stílus megtalálható volt. Unokatestvérénél, Bukka White-nál maradt és tanult, aki az egyik legismertebb vidéki blues előadó volt a maga idejében. Zenei karrierjében az első áttörés 1948-ban volt, amikor fellépett Sonny Boy Williamson radióműsorában. Ezek után B.B.-nek kellett egy jól hangzó rádiós név. Kezdetben a Beale Street Blues Boy nevet használta, melyet aztán Blues Boy King-re rövidített, amiből végül megszületett a legendás B.B. King művésznév.
AZ ’50-es évek közepén B.B egyik arkansasi fellépésén néhány rajongó verekedésbe keveredett és fellöktek egy kerozinos hordót. Az egész épület leégett. B.B.-nek sikerült kimenekülnie, de később észre vette, hogy 30 dollárt érő gitárja bennmaradt. Visszarohant érte és kis híján bennégett ő is. Később kiderült, hogy a verekedés egy Lucille nevű nő miatt kezdődött – és ettől a naptól kezdve B.B. gitárjait Lucille-nek hívja.
"Three O'Clock Blues" című slágerének megjelenése után nem sokkal országos turnéra indult, és évi 275 koncerteknél azóta sem játszott kevesebbet. Játszott bandájával kisvárosi kávézókban, tánctermekben, jazz klubokban, koncerttermekben, hotelekben és útszéli csehókban. Enne a kitartásnak is köszönhető, hogy B.B. az elmúlt 40 év legismertebb blues zenésze lett.
B.B. technikája mindemellett elég komplex, mely olyan finomságokból áll össze, mint a hangos akkordozás által meg-megszakított szólisztikus témák, az elegáns vibrátók, vagy a jellegzetes nyújtások. A mai rock gitárjáték technikája nagyban köszönhető a B.B. által teremtett hagyománynak. Később kifejlesztette a világ legkönnyebben felismerhető gitár stílusát, mely a mai npig a rockgitárosok kézikönyvének elengedhetetlen része. B.B. különleges játékstílusa ezreknek volt a példaképe – olyanoknak is, mint Eric Clapton, George Harrisson, vagy Jeff Becknek.
Keveri a tradicionális bluest, a jazzt, a swinget és a pop zenét, amivel sikerült kialakítania egy teljesen egyedi hangzást. Az énekstílusa, gitárjátékához hasonlóan nagyon melodikus. „Amikor éneklek, akkor a fejemben játszom. Abban a percben, amikor abbahagyom az éneklést, Lucille-en(a gitárja) való játékommal kezdek el énekelni.” „Azon dolgozom, hogy az embereknek (fehér, fekete, barna, sárga, gazdag, szegény) megmutassam egymás testvérei vagyunk és azt, hogy a blues közös.” „Ha Frank Sinatra lehet a legjobb a saját terültén, Nat King Cole az övén, Bach és Beethoven pedig szintúgy, akkor miért is ne lehetnék én is nagyszerű és ismert a bluesban? ” mondta B.B. a Time magazinnal 1969-ben.
1969-ben a Rolling Stones felkérte, hogy 18 amerikai koncertjén legyen B.B. és bandája az előzenekar. A’70-es évek elején a nagy jazz fesztiválok mellett turnézott Ghánában, Lagosban és Csádban is. 1989-ben Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Franciaországban, NSZK-ban, Hollandiában és Írországban játszott 3 hónapon keresztül a U2 vendégeként. 1990-ben King és Ray Charles voltak a húzónevek a Philip Morris Superband, öt kontinensen átívelő turnéjában. A koncertkörút utolsó koncertje felvételre is került Live at The Apollo címmel. 1991-ben újra megszervezték a Philip Morris Superband turnét – ezúttal Diane Reeves-szel játszott közösen B.B.. 1991-ben King részt vett a gitár legendák koncertjén Sevillában, ahol gyakorlatilag a világ összes nagy gitárosa színpadra lépett . 3 platina és a 2 aranylemez ténye szinte eltörpül amellett, hogy 14 Grammy díjat és olyan kitüntetéseket is magáénak tudhat a zenész, mint a Bush elnök által 1990-ben átadott „Presidental Medal of Arts”.
Több mint élmény, hogy a blues „nagyöregje” idejön hozzánk.
