Boldog születésnapot kívánunk minden Bika jegyű olvasónknak!

2008. 04. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

2008. április 19-én budapesti idő szerint 17 óra 50 perckor lép a Nap a Bika jegyébe…



Az állatöv második jele. Uralkodója a Vénusz. Eleme a föld és a szilárd kereszthez tartozik. A földelem a szilárd minőséggel párosulva a Bikát a legragaszkodóbb, legkitartóbb, legtürelmesebb, legállhatatosabb és legmateriálisabb jellé teszi. A természetben minden virágba borul, a föld teljes pompájában van. Minden törekvés mögött az élet fenntartását, az önreprodukciót találjuk. A teremtés gyönyörködik önmagában. " És Isten látta, hogy mindez jó."



A Bika jele, melyet két felálló szarv jelképez. Inkább az erők, befogadását szimbolizálja és nem a hatni akarást. A kör végtelensége fölött a lélek félköre jelképezi, hogy a Bika jelű ember az érzelmeket többre becsüli, mint a szellemet. Ez a jel a gyermekkor és a serdülőkor kezdetének szimbóluma, mikor a mirigyek működésbe lépnek, mikor a másik nem jobban felkelti az érdeklődést az egyénben és ráébred a kiegészülés szükségességére.






Az állatövnek lényeges eleme, hogy ellentéteikben egymást kiegészítik. A Bika a megállapodást, a kivárást, a helybennmaradást szimbolizálja. A Bikában lehetőség nyílik arra, hogy feltöltődjön, erőt gyűjtsön.



Mindenkiben, de a Bika jelű emberben különösen jelen van az igény, hogy biztosítsa magának, amit megszerzett. Úgy gondolja, hogy a nagy rohanás, erőkifejtés után ideje élni az életet. A Bika törekszik a dolgok megtartására. Számára különösen fontossá válik a tárgyakkal való kapcsolata.



A Bika nemcsak természetkedvelő, hanem a természetes anyagokat is előbbre tartja a művinél, mesterkéltnél. Elsődleges számára az esztétikum. Mindenben mértéktartó, csak egy dologban nem. Mindent, ami szép, értékes, a mindennapi kényelemhez hozzátartozik, azt meg akarja szerezni. Ha egy mondatban akarnánk kifejezni a Bika jel lényegét, akkor az "Én birtoklok" felelne meg a legjobban.






A Bika nyugodt, higgadt, kitartó. Az életet a gyakorlatban akarja megismerni. Mindennek utána jár, mindent szeret megfogni, megtapogatni, élvezni a tapintás gyönyörűségét, élvezni a színek kavalkádját, az illatok orgiáját, az ízek zamatát. Mindent befogadni, átélni ez a Bika igazi énje.



Ez a mindent befogadás csak a realitás keretein belül lehetséges. Ne felejtsük, hogy a föld az eleme, tehát a realitás számára a biztonságot jelenti. "Két lábbal áll a földön". Ez azt jelenti, hogy a mindennapi életben inkább az egyszerű, hétköznapi érdekli, mint a szokványostól elütő, bizarr, esetleg fennhéjázó. Ez a divattól az otthona berendezéséig mindenre érvényes. Minden változástól fél, minden új irritálja, viszont jól boldogul a megszokott közegben. Szereti a rendet maga körül, de nem viszi túlzásba. Mindent a kényelem és harmónia szempontjából ítél meg az otthoni tevékenységében. Hajlamos lustaságra, de csak akkor, ha esztétikai igényeinek eleget tett.



Nem szereti, ha sürgetik. Alapelve: lassan járj, tovább érsz. A kapkodás irritálja. A lassúság a biztonságérzetéből fakad. Semmihez sem kezd alapos körültekintés nélkül. Gyűlöli a felületes, fél munkát. Amit elkezd, azt be is fejezi. Szeret dolgozni és van türelme, kitartása bármilyen munka elvégzéséhez. Mivel nem könnyen változtatni, általában o az, aki törzsgárda jelvényt kap, kivétel az a munkahely, ahol neurotizálják. Becsületes és megbízható munkaerő. Igazán elemében ott érzi jól magát, ahol minden a megszokott helyén van, otthonosan berendezett légkör fogadja, tudja, mi a feladata és nem jönnek váratlan meglepetések.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top