Bolondvadászat

2008. 10. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kultikus csavargó, Földes László alias Hobo és zenekara, a Hobo Blues Band 1984-ben jelentette meg Vadászat című albumát. Egy időben ezzel, a már akkor színházi darabként napvilágot látott művet, huszonnégy évvel ezelőtt egyetlen alkalommal mutathatták be a Budapest Sportcsarnokban, Szikora János rendezésében.

A dupla lemez példányszámáról nincsenek megbízható adatok, a „bakelitkorszakban” háromszoros aranylemez lett, és megjelenése óta kultusz övezi. Olyan mű ez, amely a rockzenéhez alkalmazza a többi társművészetet, elsősorban a színjátszást és a táncot, és nem a rockot viszi színházi keretek közé.

Úgy tűnik, a darabot újraélesztik, és várhatóan 2009. január 16-án a debreceni Csokonai Színházban Bolondvadászat címmel ismét találkozhat a nagyérdemű a régóta tervezett és ígért színművel. Ebből az apropóból jelenik meg a színdarab könyvváltozata is, ugyancsak Bolondvadászat címmel, a Vadászat dalainak teljes szövegével, részletekkel a Vadászat filmforgatókönyvének fejezeteiből, képekkel az előadásról, írásokkal a darabról, Hobóval készült interjúval, egy mindent elmondó írásos korképpel Hobó tollából. És tucatnyi érdekességgel és nyalánksággal a műsorról.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top