Sminkiskola 4. – Korrektorok, hibák elfedése

2008. 10. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A korrektorokat számtalan árnyalatban gyártják. Fontos azonban, hogy olyat válasszunk, amelyik teljesen megegyezik bőrünk színével. Ha elsősorban a szemünk alatti karikákat akarjuk eltüntetni, mindenképpen arany alapszínű korrektort válasszunk. Ha ugyanis a rózsaszínes árnyalatot a szem alatti kékes-lilás karikákra tesszük, az szürkének hat. Az aranyszínű korrektorok azonban a természetes bőrszínnel ellensúlyozzák a lilás karikákat. Ha szemünk alatt több árnyalattal sötétebb a bőrünk, válasszunk néhány árnyalattal világosabb korrektort. A kissé szárazabb textúrájú korrektorok sokkal jobban fednek, mint a folyékonyak. Igaz, hogy ezek nem tapadnak annyira a bőrhöz ezért előfordulhat, hogy „elmozdulnak” az arcon, valamint könnyen ledörzsölődnek és könnyebben elhalványodnak – de a tökéletes fedés kárpótol az apró kellemetlenségekért. Ezért is elég csak nagyon keveset használni belőle az arcon lévő pattanások, anyajegyek, erek, szem alatti karikák vagy más elszíneződések, kipirosodások eltüntetésére. Fontos, hogy csak ott használjunk korrektort, ahol feltétlenül szükséges. Egy vékony ecsettel vagy az ujjunk hegyével vigyük fel az eltakarandó részre, a bőrbe ütögetve oszlassuk el, majd egy vékony púderréteggel rögzítsük. Viszont ha karikáink sötétebbek, az átlátszó alapozás legtöbbször nem elég. Ilyenkor inkább alapozót válasszunk. Vigyázzunk azonban, ha a korrektorra akarunk alapozót felvinni, ne legyen foltos vagy maszkszerű a végeredmény. Ha halványítani akarjuk a színét, vagy hígítanánk az állagát, összekeverhetjük krémmel, folyékony szemhéjfestékkel, vagy krémes pirosítóval. És most néhány szó a kiemelésről: A sötét színek árnyékolnak és elhalványítanak bizonyos területeket – például az arc mélyedéseit a járomcsont alatt, a halántékot, az áll alatti területet, az arcgödröket, a szemhéjráncot, a dekoltázs közepét, a kulcscsont feletti illetve alatti részeket, a hajtő körüli területet és az orr oldalsó részeit. Ezzel szemben a világos színek kiemelnek és előtérbe helyezik a vonásokat – a járomcsontot, a szemhéj és a homlok középső részét, a teljes orrnyerget, az orca és a szem alatti területet, a szemöldökcsontot, a száj sarkai körüli részt, a kulcscsontot, a dekoltázs belső hajlatát és az áll csücskét. A csillámló és gyöngyházfényű púderek kiváló kiemelők. Az alábbi kép az arc vonalait ábrázolja és csupán illusztráció. A mennyiségek szándékosan eltúlzottak, a jobb szemléltetést szolgálják. Ha takarékosan használjuk, és jól eldolgozzuk a színeket, határozott kontúrt adhatunk arcunkat. Ez a kép segíthet abban, hogy megismerjük arcunk szerkezetét és így a legtöbbet hozhassuk ki belőle. Valószínű, hogy nem hétköznapokon fogjuk használni ezeket a fogásokat, de különleges alkalmakon vagy fényképezéskor szembetűnő lesz a különbség! A por állagú kiemelőkhöz és árnyékolókhoz használjunk ecsetet. A krémes állagú termékeket  közvetlenül a tubusból, ecsettel vagy az ujjbegyünkkel is felvihetjük. Egyenletesen oszlassuk el, de közben figyeljünk arra, hogy ott maradjon, ahová eredetileg szántuk. Ne sajnáljuk, vigyünk fel annyit, hogy ne maradjanak feltűnő csíkok!

(Legközelebb a szemöldökről olvashattok)

 

Kapcsolódó anyagok:

$$1445$$

$$1448$$

$$1510$$

$$1590$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top