Citromos-fokhagymás afrikai harcsa

2010. 02. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:

2 db nyúzott, afrikai harcsa törzs(ez azért jó, mert abszolút nem szálkás, gyerkőcök is ehetik bátran) 3 nagy gerezd fokhagyma 1 citrom reszelt héja 1 csokor petrezselyem só, bors zsiradék (olaj/vaj)

Elkészítés: Tálba öntjük azt az olaj vagy zsiradékmennyiséget, amennyiben a halat sütjük, belereszeljük az 1 citrom héját, belereszeljük a fokhagymát is, beletesszük a sóval és borssal együtt. A petrezselymet apróra vágjuk, és ezt is beleszórjuk. Ebben pihentetjük a halat 2-3 órát. Tepsibe tesszük. Mellé rakhatunk krumplit, karikára vágva (mivel a hal hamar megsül, célszerű a krumplit vékony karikára szelni, hogy átsüljön az is) Süssük meg közepes lángon. Kb. 30-40 perc alatt kész. Megjegyzés: Én még raktam a krumpli mellé 1 kisebb cukkinit, illetve zöldpaprikát is apróra vágva. Így akkor még a köret is kész. Férjem nagyon imádta. :)

Köszönjük szépen Lippert Zsúnak, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mail címre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top