A tehetetlenség beismerése ‒ ez a legnehezebb lépés, de a gyógyulás elindulásában a legfontosabb is. A hétköznapokon is ezt ismerjük be utoljára. Amíg nem adjuk fel a másik megváltoztatására irányuló törekvéseinket, szükségszerűen szenvedni fogunk. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjünk nézni az alkoholizmus igazi természetével és elismerjük, hogy kudarcot vallottunk: nem sikerült megváltoztatnunk a másikat, nem sikerült jobb belátásra bírnunk őt.  Könnyebb minden ‒ a családban fennálló ‒ problémáért a szenvedélybeteget hibáztatni, de ha időt szánunk a gondolkodásra, be kell látnunk, hogy követünk el mi is hibákat. El kell fogadnunk: megváltoztatni nem tudunk mást, azonban saját magatartásunk megváltozása komoly hatással lehet családtagunkra.

A következő lépésben meg kell érteni az alkoholbetegséget, fontos tájékozódnunk róla, mert így fogjuk tudni sokkal jobban megérteni társunkat, családtagunkat. Így fogjuk tudni átlátni azokat a pszichikai és fizikai hatásokat, melyeket a betegség eredményez. Fontos például megértenünk a beteg énvédő mechanizmusait és azt a tényt, hogy minden látszat ellenére ő is szenved és valószínűleg komoly bűntudattal küszködik. A legrosszabb amit tehetünk, ha nem teszünk semmit. Sokan szenvednek és elmennek a betegség mellett, mert nem mernek lépni. Valóban hatásosan akkor tudunk segíteni, ha tudjuk, hogy mi zajlik a betegben, ha látjuk és megértjük, nem pedig elítéljük állapota miatt.

A megbocsátás nagyon fontos lépés az alkoholbeteg felé. Jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet szeretni valakit, aki látszólag nem tud szeretni és olyan méltatlan a szeretetre, mint az alkoholista? Önerőből sehogy, segítségre van szükségünk. Tudnunk kell, hogy szeretni mindenekelőtt nemcsak érzelmet, hanem cselekvést is jelent. Jó hír, hogy a szeretet és a megbocsátás is tanulható, ha elismerjük, hogy tanításra szorulunk, és olyan távlatok állnak előttünk, melyekre méltán vágyakozhatunk. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy újból és újból kiszolgáljuk a másikat, miközben saját, esetleg gyermekünk, vagy gyermekeink élete teljesen tönkremegy. Felelősek vagyunk önmagunkért, a többi hozzátartozóinkért is. Hogyan milyen módon nyilvánulhat meg az igazi szeretet a beteg családtag felé?

Az üldöző magatartás helyett nagy segítség lehet a szeretetteljes szembesítés. Az alkoholbetegség egyik szomorú következménye, hogy a beteg nem akar szóba állni saját függőségével. Ha beismertetni akartuk, ha számon kértük betegségéért, ha üldöztük, nem segített semmit. A szembesítés mindig fájdalmas annak, akit szembesíteni kell, éppen ezért szeretettel kell tennünk. Tudtára kell adnunk, hogy zavar bennünket az, hogy iszik; hogy nagyon nehéz ilyenkor vele egy fedél alatt lenni, a viselkedése megváltozik és a család többi tagjára is rossz hatással van, sok pénzt elkölt, aminek lenne helye. Tudatnunk kell vele azt is, hogy szükségünk van rá, de nem alkoholos, hanem józan állapotban.

Tény, hogy az alkoholbetegség velejárója a mellébeszélés, kimagyarázás, félrevezetés, vagy nyílt hazugság. A beteg függősége előrehaladtával egyre mesteribb fokon merül bele ebbe a sajnálatos viselkedési módba. Amikor észrevesszük, hogy az illető félre akar vezetni, vagy be akar csapni, akkor fontos, hogy szakítsuk félbe a beszélgetést, és mondjuk meg neki: tisztában vagyunk azzal, hogy nem mond igazat, és félre akar vezetni. Ha ezután viszont az igazat mondja, hallgassuk meg. Engedjük meg, hogy nyíltan kifejezze érzéseit, gondolatait.

Ha viselkedését újra és újra bíráljuk, és megkérdőjelezzük személyiségét, akkor csak a már amúgy is meglévő bűntudatát növeljük, ahelyett, hogy pozitív önérzetet építenénk ki benne. Igényeljük vele a beszélgetést, a közös családi dolgokat osszuk meg vele, kérdezzük meg, hogy van, mi bántja. Ha valamit el akar mondani, akkor hallgassuk végig, még akkor is, ha tudjuk, mit fog mondani. Ha fogadkozik, hogy holnaptól nem iszik, ne szóljuk le durván, hanem mondjuk el szeretettel: elhisszük, hogy komolyan gondolja azt, hogy holnaptól nem fog inni, de nem tudja megállni, mert beteg, és a legutóbb is megígérte ugyanezt, eredmény nélkül. Ne hibáztassuk érte, hanem mondjuk meg, hogy ez is a betegségéhez tartozik.  Fontos, hogy észrevegyük és értékeljük az életében megnyilvánuló jó dolgokat is. Ha pedig bármilyen lépést tesz a gyógyulása érdekében, igyekezzünk bátorítani, segíteni.

Emlékeztessük őt rég énjére! Könnyen beleesünk abba a hibába, hogy azonosítjuk az alkoholistát tetteivel, illetve a betegségével. Tudnunk kell, hogy amit megbélyegzünk, az általában az a viselkedésmód, amely nekünk nem tetszik, s ahelyett, hogy a pozitívumokat keresnénk, már csak a hibáit látjuk. Fontos, hogy visszaemlékezzünk jó tulajdonságaira, amiért megszerettük őt, vagy amiért szeretjük, mint családtagjai. Azok még mindig ott vannak, csak italozó magatartása eltakarja őket.

Lehetséges, hogy a segítő hozzáállásunk ellenére sem változik az otthoni helyzet. Az alkoholbeteg szembesülését saját betegségével az a tudat is hátráltathatja, hogy mindig számíthat hozzátartozóira, akik átvállalják a feladatait, elsimítják a zűrös ügyeit, kifizetik az adósságait, titkolják a betegségét és megvédik őt a külvilág megvetésétől. Sokan ellenkeznek azzal a megközelítéssel, hogy az alkoholbeteget el kell engedni, magára kell hagyni ahhoz, hogy szembesüljön azzal, mit is tesz vele a betegsége. A szeretet jegyében azonban meg kell ezt tennünk. Ha az alkoholbeteg betegségének következményeit mindig mi hordozzuk, akkor egy egyszerű példával élve úgy teszünk, mintha egy rákos beteg betegségének tüneteit mi akarnánk viselni, a beteg pedig már csak súlyos stádiumban vagy esetleg közvetlenül a halála előtt jönne rá, hogy mi is a valóság.

Végül kérjünk segítséget! Nagyon fontos, hogy ne magunk és ne egyedül próbálkozzunk, hisz sok lehetőség van a segítségkérésre. Jó szívvel ajánljuk a szenvedélybetegek hozzátartozói számára létrejött családi csoportokat. Olyan emberekkel találkozhatunk itt, akik ismerik problémáinkat, hisz nekik is alkoholbeteg hozzátartozóik vannak. A legsikeresebben működő önsegítő csoport az Anonim Alkoholistákhoz alapelvileg kapcsolódó Al-anon (Családi csoport), ami szorosan együttműködik az Alateen-nel (fiatalok önsegítő csoportja) és az ACA-val (Alkoholisták felnőtt gyermekei). Ha elmondjuk a családtagunknak, hogy elmentünk egy ilyen alkalomra, vagy  valószínűleg neheztelni fog ránk, de fontos kifejeznünk, hogy szenvedünk a betegsége miatt, és látnia kell, hogy nem tudjuk ezt a helyzetet tovább hordozni helyette.

Itt megtanulhatjuk, mit jelent valakit elengedni, de nem lemondani róla. Megtanulhatunk szembenézni önmagunkkal is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha változik a magatartásunk, ha rámutatunk viselkedésünkkel, hogy az ivás az ő betegsége, biztosan nem lesz közömbös. Lehet, hogy először többet fog inni és ezt sokan úgy értelmezik, hogy cserbenhagyunk egy gyenge embert, és lehet, hogy minket is megkísért a gondolat, hogy újból visszalépjünk az alkoholista játszmába. Ezért érdemes kitartani, mivel magatartásunk nem azt jelenti, hogy elhagytuk őt, hiszen érdekel bennünket a sorsa, és ha fel is kínáltuk neki, illetve tudja, hogy van lehetőség a kezelésére, akkor valószínűleg ő is változtatni fog, vagyis kénytelen lesz betegségével szembesülni.

Részletesen a következő honlapokon lehet olvasni a családtagok számára elérhető önsegítő csoportokról, kiadványaikról és a gyűlések helyszíneiről:

www.al-anon.hu

www.aca.hu

Kapcsolódó anyagok:

$$1673$$

$$1788$$

$$1845$$