Daniel Radcliffe és a titokzatos feketeruhás nő – képekkel

2010. 11. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Harry Potterként megismert Daniel sose rejtette véka alá, hogy miután polcra teszi a varázslótanonc-szemüvegét, azután is a színészi pályán szeretne maradni. A Voldemorttal folytatott harc szüneteiben kirándulást tett a színpadra Alan Strang Equus című drámájában (emlékszünk ugye, sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy ádámkosztümben szerepelt az egyik jelenetben), valamint a December Boys és az Édes fiam, Jack filmekben is találkozhattunk vele. Mostantól azonban már nemcsak amolyan kitekintésként bukkan majd fel egy-egy színpadi vagy mozis produkcióban, hiszen a HP-széria forgatása véget ért, az utolsó felvonás, a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részét már be is mutatták, a második pedig már az utómunkálat fázisában van.

A jelenleg 21 éves Radcliffe azonban nem ül a babérjain. Gőzerővel vetette bele magát következő projektjébe, A fekete ruhás nő című thriller forgatásába. A tervek szerint 2011-ben debütáló alkotás Susan Hill azonos című regényének az adaptációja, melyet 1983-as megjelenése óta nemcsak mozgókép formában, hanem színházi verzióban is feldolgoztak.

A történet főhőse Arthur Kipps, a fiatal ügyvéd, akit a sors egy isten háta mögötti kelet-angliai városkába, Crythin Hillbe sodor, ahol Mrs. Alice Drablow hagyatékát kell rendeznie. Az idős hölgy temetésén felfigyel egy sápadt, fekete ruhát viselő nőre, akiről kiderül, hogy már régen nincs az élők sorában. A helyiek azt tartják róla, hogy ha megjelenik, akkor hamarosan meghal egy gyermek. Mendemonda? Vagy mégsem? Az ifjú Kipps megtudja, mikor Crythin Hillbéli teendőit letudva egyszer csak megint szembe találja magát a titokzatos fekete ruhás nővel…



Szerző

donna.hu



Scroll to Top