Dráma! VV Laci feladta a játékot!

2011. 04. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ahogy azt már tegnap megírtuk: Laci szerda reggel annyira rosszul lett a villában, hogy mentővel kellett kórházba szállítani. Szívfájdalomra, émelygésre, zsibbadó végtagokra és légszomjra panaszkodott, így szívinfarktus gyanújával azonnal vizsgálatokra küldték. Később az orvosa azt nyilatkozta, mivel semmilyen betegségre utaló jelet nem találtak, a fizikai tüneteket valószínűleg pszichés eredetű problémák idézték elő. Sok volt azonban a kérdőjel, amire nem kaptunk választ.

Visszatérhet a villába? Hogyan tudja így folytatni a játékot most, hogy egyébként is nehéz napok állnak előttük, hiszen a bátorságukat próbára tevő feladatok mellett ráadásul a szabad ég alatt kell aludniuk.

A szerda esti Fókusz műsorában még azt mondták, Laci jól van, már az éjszaka folyamán visszatérhet társai közé és a túlélő hetet is folytathatja. Ma, azaz csütörtök délelőtt azonban kiderült, Laci csak a reggeli órákban ment vissza a villába, ráadásul láthatóan nem lett jobban. A csatorna igyekezett a kedélyeket lenyugtatni, Stohl András esti bejelentkezése azonban már egyértelművé tette, valami nagy baj van. A műsorvezető elmondta, az összefoglaló végén olyasmi fog történni, ami eddig a játék történetében soha. A rutinos néző már sejthette, Lacival történt valami. Így is lett. A Nagy Ember saját lelki és testi egészségének érdekében feladta játékot.

A játékos maga mondta el a riportszobában, sajnálja, hogy így alakult, de nem bírja tovább. Egész életében pörgött, dolgozott a megélhetésért napi 16 órában, aztán bement a villába, és a rengeteg idő hirtelen a nyakába szakadt. Úgy véli, az egész életét újra kell gondolnia. Átértékelni dolgokat, helyre jönni pszichésen és fizikailag, hogy folytathassa az életművét, talán valahol egész máshol, mint ahol abbahagyta.  Erősen, tettre készen, elszántan ment be a villába, senki sem gondolta, hogy így fogja azt végleg elhagyni. Bevallotta, kicsit szégyelli is magát, pedig semmi oka rá. Van, hogy az ember a legkeményebb helyzetekben, háborúkban gond nélkül helyt áll, míg egy ilyen könnyűnek hitt küldetés megrogyasztja. Nem azért, mert gyenge, hanem mert az embernek mindig saját magával a legnehezebb szembenéznie. Lázár László 134 napot töltött a villában, és nincs semmi szégyellnivalója.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top