A tavalyi mezőny unalmas, szélcsendes menetre panaszkodott. A Balaton ezt zokon vehette, mert idén példaértékű vihart zúdított a versenyzők nyakába 90 km/órás széllel, zivatarokkal. A profi versenyzőknek ez jól jött: kevés híja volt, hogy megdőljön a fél évszázados pályarekord.
A tízszeres bajnok Litkey Farkas idén is elsőként siklott be a célba, ezúttal Lisa nevű hajójával, 12 óra 23 perc alatt. (A pályacsúcs az 1955-ös futam 10 óra 40 perces rekordja.) Sok hajó viszont komoly bajba került a vízen csütörtök éjjel: grósz- és fokvitorlák szakadtak el, hajók borultak fel és sok árbóc tört a Balatonba. A mentőegységek nagyon keményen dolgoztak: a futam igazi hősei ők lettek, munkájuknak köszönhetően senki sem fulladt a Balatonba.
Néhány hajót viszont ők sem tudtak kimenekíteni: a parti őrség ezekről még éjjel evakuálta a legénységet, maguk a hajók pedig még péntek délelőtt is horgonyon vesztegeltek üresen a Nyugati-medencében, a sorukra várva. A mezőny nagy része az éjjel folyamán kimenekült a kikötőkbe: pénteken reggel a parton egymást érték a veszteglő kékszalagos hajók: néhányan versenyben voltak még, mások már feladták.
A verseny csütörtök reggel gyenge széllel indult, így a mezőny hamar kettészakadt: a gyors, nagy vitorlások –köztük Litkey is- kihasználták fölényüket és elhúztak a második bója felé, míg a többség megrekedt a Füredi-medencében. A teljes szélcsendekkel tarkított lassú menetben a matrózok többsége fürdőzéssel és napozással múlatta az időt. A Balatonkenesén elhelyezett első bóját örökkévalóságnak tűnt elérni, utána viszont megérkezett a hidegfront első szele, és begyorsította a mezőnyt. Siófoknál a második bóját még minden vállalkozó könnyedén elérte, Tihanynál – hajós szlenggel élve „A Csőben” - viszont elkezdődtek a gondok: sokan úgy próbáltak kikerülni a túlzsúfolt szorosból, hogy a déli part felé irányították hajójukat a sekély vízre figyelmeztető jelölések ellenére. A versenysegédek serényen dolgoztak és minden egyes hajóhoz odamentek figyelmeztetni őket a megfeneklés veszélyére, de néhány alkalommal már elkéstek. Több tőkesúlyos hajó elakadt és csak segítséggel volt képes az egy-másfél méter mély vízből kikerülni. A vízballasztos vitorlások viszont itt előnyre tettek szert: egy 30 centi merülésű McGregor –az Enterprise- például a svert felhúzásával egérutat nyerhetett. (Igaz, az Enterprise csak versenyen kívül haladt, szalag nélkül. Ezen a vitorláson volt szerencsém megélni a csütörtöki vihart.)
A Nyugati-medence másodfokú viharjelzéssel fogadta a versenyzőket, zivatarokkal, 90 km/órás széllel. A verseny szervezői csütörtök éjjel rádión figyelmeztették a vitorlásokat, hogy Fonyódot a vihar telibe kapta és rendkívül nehéz behajózni, mégis sokak rákényszerültek, hogy megpróbálják. A vad vihar miatt nem volt más választásuk. A legnagyobb bajok mégsem itt, hanem Szigliget környékén csaptak a versenyben maradt vitorlásokra. Éjfél környékén a mentőegységekhez már sorra érkeztek a segélyhívások: Bankkonzult nevű hajó árbóctörését sok másik hasonló baleset követte. A leggyakoribb probléma a vitorlaszakadás volt, és akadt olyan hajó is, aminek ráadásul még a motorja is tönkrement, így nem volt képes egymaga kimenekülni a vízről. A reggeli badacsonyi kikötői pletykákból kiindulva az egyik legsúlyosabb eset egy ütközés volt: egy hajó felborult a viharban, amit egy közelben levő vitorlás észrevett, és a mentésére sietett. A vihar azonban nem díjazta a bátor cselekedetet, és a már felborult hajóhoz csapta a mentésre érkező másik vitorlást. A hivatásos mentőegységek szerencsére időben érkeztek, senkinek nem esett baja, de az anyagi kár jelentős.
A Nomád nevű versenyhajó jobban járt: bár sok társukkal ellentétben Keszthelynél ők még meg tudtak fordulni, Szigligetnél már nem bírtak a széllel és képtelenek voltak tovább manőverezni. Az sem segített a haladásban, hogy a hullámok telehordták vízzel a kajütöt. A Nomád Badacsonytomajnál talált menedékre, a már említett Enterprise-al együtt. Azok a hajók, akik saját erejükből álltak ki a partra csütörtök éjjel, a szerencsések között vannak: péntek délelőttig ugyanis az induló 588 hajóból 68-at kellett kimenekíteni a vízről jobb-rosszabb állapotban.
Néhányan, akik idén csak messziről követték figyelemmel a versenyt, azzal magyarázzák a sok balesetet, hogy túl sok amatőr vitorlázó indult a versenyen, mert a szervezők nem szigorították meg eléggé a nevezési feltételeket. (Egyesek szerint azért, hogy a több nevezőtől több részvételi díjat szedhessenek be, de ezen teória ellen szól, hogy a mezőnyt sokan „kalózként” is követték, nevezési díj nélkül. Közülük is menteni kellett sokakat, de tény, hogy tapasztalat ide vagy oda, az extrém időjárási körülmények miatt a profi indulókkal is történtek balesetek. Az viszont bizonyos, hogy ha a vitorlázók reálisabban mérnék fel képességeiket, akkor a vízi mentőknek ritkábban kellene vásárra vinniük a saját bőrüket.)
Bár a nyertes már célba ért és a vitorlások többsége kikötőben vesztegel, sokan pedig önként feladták az idei Kékszalagot, a versenyt csak szombaton 9 órakor zárják le, hiszen a versenykiírás 48 óráról szól.
