Dustin Hoffman férfivel smárolt a Lakers meccsen!

2010. 06. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A 72 éves sztár nem kisebb dologgal sokkolta az "alig" 19 ezernyi emberből álló tömeget, mint hogy lesmárolta a közvetlen mellette ülő Jason Batemant (41).

A stadionban egy pillanatra megállt a levegő, az emberek pedig tátott szájjal bámulták a kivetítőt, mely az úgynevezett Kiss Cam felvételeit mutatta. A kamerát a szünetekben használják a közönség szórakoztatására. A produkció lényege mindössze annyi, hogy amikor az egy párra irányul, azok csókolózni kezdenek a tömeg nagy örömére és óriási ováció közepette. A kamera azonban ezúttal nem egy párt mutatott, hanem a két, épp közös filmen dolgozó sztárt vette kereszttűzbe. Ekkor Hoffman elkövette élete talán egyik legmeghökkentőbb lépését: a "vicc kedvéért" szájon csókolta kollégáját.

Az új filmnek szóló ingyen reklámról van szó, ez nem vitás, ám hogy az akció előre eltervezett volt-e, azt nem tudtuk meg. Mindenesetre a felvételek szerint Bateman nem lepődött meg annyira, amennyire az embertől egy ilyen helyzetben elvárható lenne!

Ami viszont külön érdekes a dologban, hogy nem ez volt a hét egyetlen hasonló eseménye! Ha kíváncsi vagy, ki kivel csókolózott még a jelenlévők nagy meglepetésére, akkor KATT!

Forrás és fotók: Dailymail



Szerző

donna.hu



Scroll to Top