William Farr brit epidemiológus 1858-ban nagysikerű könyvet adott ki, melynek címe: A házastársi állapot. A mű úttörő volt a maga nemében, hiszen korábban ilyen átfogó szociológiai kutatást nem végeztek a témában.

Könyvében a szerző három kategóriára osztotta a párokat. A házasokra, az egyedülállókra és az özvegyekre. Farr a születési és halálozási adatokat megvizsgálva annak járt utána, hogy van-e különbség az egyes csoportok élettartama között. A kutatásai során Farr azt tapasztalta, hogy az egyedülállók körében magasabb a betegségek és az ebből fakadó elhalálozások száma, mint a házasságban élők esetében. Az özvegyek esetében pedig még rosszabb kilátásokról beszélt. Tanulmányában kihangsúlyozta a házasélet egészségügyi előnyeit. Az adatok persze napjainkban már nem alkalmazhatóak, hiszen nagy horderejű társadalmi változások mentek végbe azóta.

A modern kutatások szintén három kategóriára osztják a párokat, de ezek már nem ugyanazok a kategóriák. A modern felosztás: együtt élők/házaspárok, meleg párok és elváltak. Viszont Farr eredménye, mely szerint a házasság „jót tesz az egészségnek” úgy tűnik, kiállja az idő próbáját, hiszen napjaink kutatásai is azt erősítik meg, hogy a házasságban élők ritkábban betegek és az élettartamuk is hosszabb, mint elvált, megözvegyült társaiknak. Persze ez nem csupán fekete és fehér. A jó arányhoz az is hozzátartozik, hogy az egészséges fiatalok hamarabb és nagyobb valószínűséggel házasodnak, mint azok, akik hajlamosabbak a betegeskedésre.

Napjaink tanulmányai szerint a házasságban élő emberek esetében kisebb a szívroham esélye, kevesebb műtétre számíthatnak életük során és a rák, valamint a tüdőgyulladás kialakulásának kockázata is alacsonyabb. Egyes svéd kutatók szerint azok a középkorú vagy idősebb emberek, akik stabil élettársi vagy házastársi kapcsolatban élnek, kevésbé vannak kitéve az időskori demenciának is.

Ezen kutatásoknak köszönhetően a világ egyre több országában kezdtek féktelen promóciós anyag gyártásba és tanácsadás-szervezésbe, hogy népszerűsítsék a házasság intézményét. Az Egyesült Államokban több mint 150 millió dollárt költenek csak erre.

Amíg mindenki egyöntetűen favorizálja a házasság intézményét, lassan, de biztosan egyre inkább hangsúlyt kapnak azok a kutatások, melyek rávilágítanak, hogy a fenti adatok nem vonatkoznak a problémás párkapcsolatokra. Hiszen ezekben az esetekben nemhogy nem élvezik a felek az egyöntetűen csak „házassági előnynek” nevezett egészségügyi előnyüket, hanem akár rosszabbul is járhatnak, mint azok, akik egyedül élnek. A legújabb kutatások szerint egy rossz házasság és az abból fakadó stressz úgy hathat a szívre, mint a rendszeres dohányzás. A bizonytalan házasságban élőknek pedig sokkal rosszabbak az egészségügyi kilátásaik, mint akár az elváltaknak.

Stephanie Coontz, aki népszerű házassági szakértő és több fent említett tanulmány szerzői között megtalálható, a következőkkel összegezte kutatásait: „Ami elválasztja a jó házasság fogalmát a rossz házasságétól, nem maga az intézmény, hanem az emberek egymáshoz való hozzáállása.”