Egészségmegőrző Pályázat az Egészségügyi Világnap alkalmából

2010. 04. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

1948. április 7-én alapították meg az ENSZ egészségügyi világszervezetét, a WHO-t azzal a céllal, hogy összehangolja a különböző nemzetek egészségügyi munkáit. Minden évben új program áll célkitűzéseik homlokterében. 2010-ben Urbanizáció és egészség a főcím.

A gyorsan növekvő városok egészséget fenyegető ártalmaira irányítja a figyelmet ezen a napon és ebben az évben a WHO. Jelenleg a világ lakosságának több mint a fele, 3 milliárdnál több ember él városokban.

A városi élet hármas fenyegetést hordoz magában. Az egyik a fertőző betegségek terjedése, másik a stresszes városi életmóddal együtt járó krónikus betegségek kialakulása, harmadikként pedig az erőszak, bűnözés és a közúti balesetek növekedését emelik ki munkájukban. A WHO felhívja a figyelmet a városi szegénység növekedésére, mely a becslések szerint 830 millió embert érint. Ennyi ember él nyomornegyedekben. Pusztai Zsófia, a WHO nemzetközi koordinátora szerint Magyarország az Európai Unió, egyben a világ egyik legegészségtelenebb országa. Ebben szerepet játszik a népesség egészségtelen, mozgásszegény életmódja, a jelentős alkoholfogyasztás és dohányzás, valamint a zsíros ételek fogyasztása. „A magyar lakosság egészségügyi helyzete még mindig elég gyenge nemzetközi mércével mérve. Jóval elmarad attól, ami egy ilyen társadalmi, gazdasági fejlettségű országtól elvárható volna, beleértve az Európai Uniós tagállamokat és más országokat is.”

Pusztai Zsófia emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a halálozások okai között vezető szerepe van a szív, érrendszeri betegségeknek. Világviszonylatban is a legmagasabb a tüdőrákos betegek aránya a férfiak körében. Az Európai Unióban Magyarország mellett Bulgáriát és Romániát sorolták még a legegészségtelenebb országok közé.

A Béres Egészségügyi Hungarikum Program az Egészségügyi Világnap alkalmával nyilvánosságra hozott kutatása szerint a magyarok 60 százaléka csak közvetlen családjára, rokonai támogatására számíthat, és 5 százalékuknak egyáltalán nincsenek barátai. A felnőttek 59%-a szerint olyan társadalomban élünk, ahol az emberek csak magukkal törődnek. Ezért a Béres Egészségügyi Hungarikum Program ez évre meghirdeti a 14-25 éves fiatal közösségeknek szóló Egészségmegőrző Pályázatát, melynek a közösség szükségleteire kell épülnie. Célja, hogy egészségmegőrző akciókra ösztönözze a fiatalokat. A részletes pályázati kiírás megtalálható a www.beh.hu. oldalon. Az Egészségügyi Világnap alkalmából szinte minden településen tartanak ingyenes egészségügyi állapotfelmérést.

- Szűcs Ágnes -



Szerző

donna.hu



Scroll to Top