Móni persze tudta, hogy a párkeresők élete még gyerek nélkül sem habostorta, ezért szinte az elhatározás pillanatában a mobilja után nyúlt, hogy telefonos segítséget kérjen a barátnőitől. Ahogy a telefonkönyv listázott számait nézegette, rá kellett, hogy döbbenjen alig akad olyan, akit szívesen felhívna, hogy elpanaszolja problémáját és valamiféle tanácsot kapjon. A gyerek nevelése és az egykoron szeretett férfi eltűnése olyannyira lefoglalta, hogy szinte teljesen elfelejtkezett kapcsolatai ápolásáról. Már az idejét is alig tudta mikor ült be utoljára valamelyik „barátnőjével” valahová egy kávéra.
Már a „sz” betűnél járt, és kezdett úrrá lenni a rajta pánik, amikor előkerült a kütyü memóriájából Szilvi neve és telefonszáma. Egy darabig elidőzött az emlékek felidézésével, majd úgy döntött, hogy „próba cseresznye”. A beszélgetés döcögősen indult, de végül egész jól alakult, és sikerült is kicsikarnia régi évfolyamtársából egy találkozót másnapra.
Az egész remekül ment, amikor pedig a partner témára terelődött a szó Móni töredelmesen bevallotta, hogy hát bizony ő most épp „vadászna” a lurkónak egy pótapát, de hát ez nem olyan egyszerű. Ám Szilvi, aki már a főiskolán is remek kerítőnő hírében állt, azonnal tudta a megoldást. Hiszen ott van Péter, az a jóképű ügyvéd, akinek – a jó ég tudja, hogy miért – de nincsen senkije. Rögtön föl is hívott néhány embert, hogy mit szólnának egy kis hétvégi összeüléshez.
Móni szabadkozni próbált, ő nem ér rá, nem igen tudja kire bízni a gyereket, és egyébként is ez annyira hirtelen, nem is tud semmit arról a Péterről. Ekkor Szilvi hosszasan ecsetelni kezdte az úriember érdemeit, lukat beszélt rég nem látott barátnője hasába, és végül sikeresen meggyőzte őt arról, hogy veszíteni valója nincsen.
Ekkor még csak szerda volt, és az ominózus összejövetelt szombatra hirdették meg, így Móninak bőven marad ideje az idegeskedésre, a megfelelő ruha kiválasztására, és a gyerkőc elhelyezésére a nagyszülőknél. Elérkezett a szombat délelőtt, a kapkodó szőrtelenítés, a sietős sminkelés, és ideges öltözködés napja. Egy pillanatra leült az ágy szélére és belegondolt, hogy már évek óta nem készült ilyen lázasan semmire, és évek óta nem is volt férfival. Ekkor ismét bepánikolt, de cirka negyven perc alatt sikerült megnyugtatnia magát.
A jó környéken lévő, igényes bár elé érve érezte, hogy remegnek a lábai, és kezd inába szállni a bátorsága, már épp meghátrált volna, amikor valaki csilingelő hangon ráköszönt. Szilvi kissé kuncogott Móni idegességét látva, majd betuszkolta az ajtón. Az idegesség feleslegesnek bizonyult, ugyanis minden tökéletes volt. Péter valóban jóképű, szórakoztató és érdekes férfinak bizonyult, és egészen úgy tűnt, hogy érdeklődik Móni iránt.
Az összejövetel hosszan az éjszakába nyúlt, rég elmentek már az utolsó járatok, Móni lakása felé pedig nem mentek éjszakai buszok, így Péter felajánlotta, hogy hazaviszi a kocsijával. Móni térde ismét remegni kezdett az izgalomtól, és egészen úgy érezte magát, mint 16 évesen, amikor az első randijára készülődött.
A kocsiba ülve pánifélelem kerítette hatalmába, alig tudott kinyöszörögni néhány épkézláb mondatot, utólag visszagondolva alig emlékszik az útra, csak arra, hogy Péter néha hamiskásan mosolygott rá. Amikor megálltak a ház előtt szinte az ajtót kitépve menekült ki az autóból, majd megállt a járdán mélyeket lélegezve. Fogalma sem volt róla mi ütött belé. Péter elé állt, hogy elköszönjön, ekkor Móni megint valami olyasmit tett, amit nem szándékozott és elképzelni sem tudta, hogy mi történhetett a testével, miért nem engedelmeskedik. Ugyanis egyszerűen odahajolt a férfihoz és szájon csókolta. Abban a pillanatban meg is bánta, amikor pedig olyan döbbenetet látott Péter szemében, amilyenre végképp nem számított, rájött, hogy óriási hibát követett el.
Péter bevallotta, hogy ő bizony meleg, és kissé furcsálta is, hogy Móni ezt nem vette észre. Kínos elköszönés következett, majd rohanás be a házba. Végigvágódott az ágyon és kitört belőle a nevetés. Rájött, hogy neki kell kézbe vennie a saját sorsát. Soha többé nem kért régen látott barátnőktől segítséget.
