Októberben már a tanító néni hivatta magához Jutkát: Lilivel sok a gond, nem figyel, a zsebeiből minduntalan játékok kerülnek elő, és nem zavarja az sem, ha nincs készen időre a feladattal.   A tanító néni a kislány iskolaérettségét kérdőjelezte meg, szerinte maradnia kellett volna még egy évet az oviban.

A kétségbeesett anyuka azt sem tudta merre induljon. Az óvodában semmi baj nem volt vele, az iskolára előkészítő feladatokat könnyedén megoldotta. Szívesen szerepelt az anyák napi műsorban, ismert minden dalt és mondókát. Az óvó néni tanácstalanul tárta szét a kezeit.

A nevelési tanácsadó pszichológusa elmondta szülőknek, hogy az iskolára való alkalmassághoz számos szempontot kell figyelembe venni. Ezek között az első és a legfontosabb, hogy várja az iskolát. Majd később megértse, és alkalmazkodjon az iskola sajátos szabályaihoz. El kell fogadja, hogy feladatok vannak, amelyeket nem lehet félbe hagyni. Nem hiányozhat a kötelességtudata sem, és magától kell törekednie bizonyos feladatok elvégzésére. Meg kell tanulnia kivárni az órák végét. Egy iskolaérett gyereknek nem okozhat gondot a kapcsolatteremtés sem, akár a saját korosztályával, akár a felnőttekével, és a beilleszkedésnek is a kisebb zökkenőktől eltekintve simán kell zajlania.

A pszichológus és a tanító néni csak tanácsot adott, a döntés Jutka kezében volt. Tudta, hogy Lili képességeivel nincs baj, de hosszú álmatlan éjszakát forgolódott végig, amiért a kicsi kedvetlen és fáradt volt. Novemberig várt, aztán kiíratta a gyereket az iskolából és visszavitte az oviba. Az óvó néni tökéletes partnernek bizonyult: segítségével Lili nem kudarcként élte meg a „visszalépést”, újra boldogan ébredt reggelente és a következő szeptemberben, egy új osztályban, igazi elsősként simán vette az akadályokat.

Az „iskolaéretlenség” leggyakrabban nem az értelmi képességek hiányát jelenti, hanem azt, hogy a szigorú szabályokhoz való alkalmazkodásnak még nem jött el az ideje. A gyerekek legtöbbje könnyedén teljesítik a követelményeket, sőt, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a hétévesek értelmi fejlettségüket tekintve előbb válnak iskolaéretté, mint viselkedésükben. Többségük kevés zökkenővel beszokik az iskolába, ugyanis az iskolához szükséges képességeket nem kell külön tanítani azok a fejlődés során maguktól megjelennek, viszont ebben az életkorban még nagyok az egyéni eltérések.

Nagyon fontos viszont, hogy a szülők vegyék észre gyerekük viselkedésében, magatartásában megmutatkozó legkisebb változásokat is! Ez ugyanis a legjobb „műszer”, mely rögtön jelzi, hogyha valami nincs rendben. Ha negatív változást észlelnek, beszéljék meg a teendőket a pedagógussal, az iskolapszichológussal, vagy forduljanak más szakemberhez, aki az adott területen működő nevelési tanácsadóban dolgozik. Ne szégyelljék a segítségkérést, hiszen a gyermek érdekében történik.

És ne feledjük: ha egy gyerek nem érett még az iskolára, az nem buta, nem fogyatékos, nem haszontalan és nem rendetlen! Csak egy kis időre lenne még szüksége!