Elege lett az asszonyból, terroristalistára tette

2011. 02. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy brit férfi újabb dimenziókat nyitott a házasságon belüli konfliktuskezelés témájában, ugyanis mikor pakisztáni származású felesége elutazott családjához, ő egyszerűen felírta a nő nevét a terrorizmusgyanús személyek listájára. Így mikor felesége hazaszeretett volna térni Nagy Britanniába, a hatóság nem engedte felszállni a repülőgépre.

A hölgynek fogalma sem volt, hogy mi lehet a probléma, illetve hol keressék a hibát, így végül három évig tartott pakisztáni száműzetése.

A férj a bevándorlási hivatalnál dolgozott és munkája kapcsán hozzáférése volt a már említett listához. Az ügy érdekessége, hogy minderre sosem derült volna fény, ha a férfi nem kérvényezi előléptetését. Ilyenkor ugyanis az az eljárás, hogy egy belső ellenőrzés részeként a magánéletét is górcső alá veszik. Ekkor derült ki, hogy felesége rajta van a listán, amivel kapcsoltban kihallgatták, ő pedig végül bevallotta, hogy saját maga intézte el, hogy az asszony ne jöhessen haza.

Az ügy persze azon túl, hogy mélyen elítélendő, amit a brit férfi tett, több kérdést is felvet. Például, hogy hogyan történhet meg, hogy egy ilyen komoly listával visszaéljenek, és hogyan lehetséges, hogy minderre három egész éven át nem derül fény.

Azt sajnos nem tudni, mi vitte rá az úriembert erre a merész cselekedetre, megeshet, hogy egyszerűen csak ráunt feleségére, ám biztos, hogy örökre elmegy a kedve a hasonló heccektől, ugyanis haladékot nem tűrő eljárást indítottak ellene, melynek nagy valószínűséggel igen hosszú börtönlét lesz a vége.

Forrás: Dailymail



Szerző

donna.hu



Scroll to Top