Ukrajna, a „Vörös Riviéra” új arca

2011. 02. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ukrajnáról talán nem a nyaralás jut először eszünkbe, pedig ez a 12. turisztikailag leglátogatottabb ország a világon. Az Egyesült Nemzetek Idegenforgalmi Világszervezete (UNTWO) szerint 2009-ben több mint 20 millióan látogattak el az országba.

Az UNTWO szerint ennek oka, hogy Ukrajna még a Szovjetunió fennállása alatt szerezte meg célcsoportjait és azóta hagyományként öröklődik a volt tagállamok családjaiban, hogy ellátogatnak ide. Mindezek mellett azonban a felmérések szerint egyre több a nyugati turista, mert egyre vonzóbbak az alacsony árak és a kedvező éghajlat.

John Kester, az UNTWO szakértője szerint a volt szovjet érából, főleg Oroszországból egyértelműen a Fekete-tenger partjára látogatnak el leginkább az emberek, főleg családdal.

Valóban, a tengerpart már évszázadok óta odavonzza még a legnagyobb cárokat és európai uralkodókat is. Az egész Krím-félsziget és a történelmi Odessza nagyszerű szórakozási lehetőségekkel kecsegtet. Telis-tele van építészeti és természeti kincsekkel, melyek odavonzzák a látogatókat.

Mégis a sok előnye ellenére aránylag kevesen tudnak róla a világon, az odalátogatók jó része visszajáró és már generációk óta ott nyaral. Oksana Yakovenko, az Egyesült Államok Ukrán Intézetének egyik szóvivője szerint ez azért van, mert Ukrajna nem reklámozza magát különösebben széles körben, mint turisztikai központ. De ettől függetlenül a turizmus virágzik. Csak lassabb ütemben, mint a nyugati országokban.

Az első dolog, amit érdemes megnézi, az a Krím-félsziget déli csücskében fekvő Jalta városa, benne a neoreneszánsz Livadia palotával, ahol az utolsó Romanovok töltötték nyaralásaikat és ahol Roosevelt, Churchill és Sztálin találkoztak 1945-ben.

 

Jaltától ötven kilométerre nyugatra fekszik Balaklava, ahol egy titkos volt nukleáris tengeralattjáró gyárat üzemeltettek egy víz alatti barlangban, mely manapság már látogatható.

A lenyűgöző a területben, hogy rengeteg különböző kulturális jegyet visel magán. Találkozhatunk itt a görög, a mongol, a szláv és a török kultúra befolyásával egyaránt.

Az ukrán Pompejiként emlegetett  Chersonesos Taurica szintén nagyszerű látványosság, hiszen itt egy több mint 2500 éves görög település nyomaira bukkantak. Szevasztopolban pedig egy ókori római kori amfiteátrum és egy görög templom is megtalálható. A város különlegessége, hogy találtak pár leletet, mely azt bizonyítja, hogy itt már az ókorban is hatalmas mennyiségben gyártottak bort.

A tengerpartokra bátran mondhatjuk, hogy minden fotós álma, hiszen vad, sötét, kiemelkedő sziklái olyanná teszik a helyet, mintha egy másik bolygón járnánk.

 

Az egyik legnagyobb fesztivál az országban egy tengerparti falu, Popovka nevéhez fűződik. Az álmos kis falucska évente egy hónapra hedonista paradicsommá változik, mely több mint 150 000 embert vonz évente. A fesztivál akkora, hogy mára már apró köztársasággá nőtte ki magát, abban az egy hónapban legalábbis úgy tűnhet.

Annak ellenére, hogy Ukrajna mind természeti, mind kulturális tekintetben maximálisan kielégíti a modern turisztikai igényeket, az a roham, ami a többi turisztikai központot bombázza, szerencsére elkerüli Ukrajnát, így valóban a turisták paradicsomának mondhatjuk. Érdemes ellátogatni ide.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top